A Groupama Aréna előtt elhelyezett Fradi-sasnál a szokásos jelenetek játszódtak le a mérkőzés kezdete előtt jó negyven perccel, zöldbe öltözött drukkerek hangolódtak sörrel a kezükben. Már amelyiküket nem verték lakat alá…
Rosszra nem kell gondolni, az FTC kihelyezett egy állványt, amelyen a szerelmesek helyezhetik el az összetartozásukat szimbolizáló lakatokat. Szép gesztus, de az igazi kérdés az volt, hogy a Fradi télen kinevezett vezetőedzőjét, Sztanyiszlav Csercseszovot a szívükbe zárják-e a fradisták – az orosz válogatott korábbi szövetségi kapitánya most mutatkozott be hazai pályán.

A mérkőzés előtti vastaps – még – nem neki szólt, hanem a január 15-én, 72 éves korában elhunyt Szepessy Lászlónak, az FTC korábbi csatárának és pályaedzőjének, akiről ekképpen emlékezett meg a közönség.
Csercseszov korábban a Puskás Akadémia elleni idegenbeli rangadót 1-0-ra elveszítette, az Újpest ellenit ugyanilyen arányban megnyerte a Fradival. Ha eddig nem sikerült, a Paks ellen szerettethette volna meg magát a drukkerekkel.
Csakhogy a paksiak óriása, Ádám Martin ezt másként gondolta.
Az NB I góllövőlistájának éllovasa a 6. percben mellel levett egy felívelt labdát, majd a kapura fordulva, egy pattanás után 25 méterről hatalmas gólt rúgott a jobb felsőbe. Hideg zuhany az Üllői úton, a tar Csercseszovnak csak a tarkóját látjuk a kispad előtt, de ebből a szögből is érződik, rezzenéstelen arccal tűri a pofont – 0-1.
Ádám ezzel már 18 gólos az idényben, mindent megtesz, hogy felkeltse a lelátón helyet foglalt Marco Rossi figyelmét, s bekerüljön a válogatottba. A Paks pedig hamar bizonyította, hogy eredményes az idénybeli legjobbja, a hat gólt és 15 gólpasszt jegyző Bognár István nélkül is, aki hétfőn a ciprusi Arisz Limassolba igazolt.
A Fradiból is hiányoztak kulcsemberek, Tokmac és Vécsei eltiltás miatt nem játszhatott, de a támadósorban így is ukrán (Zubkov), szlovák (Mak) és német (Marin) válogatott játékosok sorakoztak, plusz a télen Csehországból igazolt nigériai gólvágó, Fortune Bassey.