Megszívlelendő tanács Schäfer Andrásnak a nehéz sorsú elődtől

Schäfer András nem az első magyar labdarúgója az Union Berlinnek. Kevesen tudják, de a súlyos betegséggel is megküzdő Bozsik Levente játszott legutóbb magyarként a fanatikus szurkolóiról híres német klubban. Tagja volt a legendás, 2001-ben kupadöntős csapatnak, és az Union tízes mezének egykori gazdájaként mesélt lapunknak arról, mi vár a magyar válogatott alapemberére Berlin piros felén.

Forrás: EM Sports Consulting

A 2001-es kupaezüst mai napig az Union Berlin legnagyobb sikere, leszámítva a keletnémet kupa 1968-as megnyerését. A klub az NDK-s időkben a Stasi által támogatott Dynamo Berlin városi riválisa volt, de nem rúghatott labdába a rendszer sok szempontból előnyöket élvező kedvencével szemben. Sokatmondó, hogy a Dynamo 1979 és 1988 között zsinórban tízszer nyerte meg a keletnémet bajnokságot.

Bozsik Levente az Union egyik legendájával, Ronny Nikollal ünnepel

– Rebellis csapat volt az Union, az ellenállás szimbóluma, és ezért nagyon közkedvelt – fejtegette Bozsik Levente. – Miután a falak leomlottak, és a Stasi támogatása megszűnt, a Dynamo a süllyesztőbe került, ellenben az Union a szurkolói fanatizmusának köszönhetően mostanra a legszebb napjait éli a Bundesligában. A városi rivalizálás manapság is fontos a drukkereknek, de már a nyugati, jómódú Herthával szemben. 

Berlin bizonyos szempontból, falak nélkül is két részre szakad, az öregek a mai napig használják az „odaát” kifejezést. Aki az NDK-ban nőtt föl, az sosem fog a másik oldalra húzni. Az Union keleti, munkás csapat, ebben gyökerezik az identitása.

Az említett szurkolói fanatizmus az Union esetében nem túlzás. Amikor 2008-ban a híres Stadion An der Alten Förstereiben tartópillérei megereszkedtek, a klub 2500 szurkolója sietett 140 ezer munkaórában újjáépíteni a lelakott arénát.

– Én még a régi betonkatlanban játszottam, akkoriban vezették be a villanyvilágítást – idézte fel Levente. – Soha nem állt anyagilag stabil lábakon a klub, önerőből nem tudta volna megoldani a stadionproblémát. Rengeteg drukker a szabadidejében, munka után járt az építkezésre, lapátolta a földet, tolta a talicskát. Szó szerint az életük ez a csapat.

„Union fürs Leben”, azaz Union egy életre. Talán nem véletlen, hogy ezzel a címmel készült dokumentumfilm a berlini szurkolók nem mindennapi összetartásáról. 

Amikor kellett, nemcsak verítékkel, hanem vérrel is segítették a klubot. 

Az ezredforduló környékén a csőd szélére sodródott az együttes, és több ezer Union-szurkoló adott vért, amiért Németországban pénz jár, az összeget pedig szeretett csapatuk megmentésére fordították.

Látványos példa az Union Berlinnél uralkodó, semmi mással össze nem hasonlítható hangulatra a karácsonyi közös éneklés is a stadionban.

– Union-Weihnachtssingen, így hívják ezt a hagyományt, amely akkor indult, amikor ott játszottam – mesélte Levente. – Az egész úgy kezdődött, hogy kissé már részeg fiatalok beszöktek a stadionba, és elkezdtek karácsonyi dalokat énekelni. Máshol botrány lett volna belőle, az Unionnál tradícióvá vált.

Szemléletes, hogy a drukkerek óhajának eleget téve, a 18 ezres stadionban alig több mint 3600 ülőhely van csak, a többi mind álló, ami szembemegy a profitorientált, modern futball színházias elvárásaival.

– Én nem lettem klublegenda, de mindent elmond, hogy a budapesti esküvőmre Union-szurkolók is eljöttek – fogalmazott Bozsik Levente. – Ha egy tanácsot adhatnék Schäfer Andrásnak, az lenne, hogy legyen nagyon nyitott a szurkolók felé. Aki egyszer unionos volt, az örökre unionos marad, ezt hamarosan ő is megélheti.

Megküzdött a rákkal, boldog családapa 

Bozsik Levente a 2001-es kupadöntő és a Bundesliga II-be való feljutás után távozott az Union Berlintől, mert noha előbb új szerződést ajánlottak neki, az edző mégis úgy döntött, hogy a másodosztályban már nem számít a játékára. Rövid ideig futballozott a Fortuna Kölnnél, a Carl Zeiss Jenában, Finnországban és Cipruson, végül 2004-ben az egyre nyomasztóbb hátfájása miatt mindössze 24 évesen visszavonult. 

Később a nyirokrák egy fajtájával, non-Hodgkin limfómával diagnosztizálták. Ennek már több mint tizenhat éve, s Bozsik Levente köszöni szépen, jól van. 

– Élek és virulok – jegyezte meg. – Az embernek mindig van hiányérzete, az én karrieremben is lehetett volna több, de megtanultam, hogy csakis az egészség a fontos, a többi nem számít. Új életet kellett kezdenem a futball után, ami borzasztó nehéz időszak volt. Visszaköltöztem Németországba, szakmát tanultam. Van egy gyönyörű feleségem, két egészséges fiam, Nürnbergben élünk, gyakorlatilag mindenünk megvan.

Borítókép: Schäfer András az Union Berlin 13-as számú mezében (Fotó: EM Sports Consulting)