Szociális munkásként találta meg a boldogságot a kajakos bajnok

Czigány Kingáról ritkán lehet hallani. Az 1992-es barcelonai olimpián aranyérmes női kajak négyes tagja fiatalon hátat fordított a sportnak, két évtizede már, hogy Kanadában telepedett le. Ma, február 17-én ünnepli az ötvenedik születésnapját.

Czigány Kinga élete első világversenyén, csupán 20 évesen olimpiai bajnok lett az 1992-es barcelonai játékokon. Valósággal tehát berobbant a kajak-kenuba. Később a világbajnokságokon szerzett három ezüst- és két bronzérmet, az atlantai olimpián azonban – szintén a négyes tagjaként – csupán kilencedik lett. Fiatalon sérülések gyötörték, ezért csupán 26 évesen visszavonult a versenysporttól. Dolgozott a Telesportnál, a kanadai kajak-kenu válogatott egyik edzőjéhez ment férjhez, s noha három évig Sopronban is éltek, végül Kanadában telepedtek le, ott él a férjével és két fiával idestova két évtizede. A sporttal szakított, szociális munkásként dolgozik, idős emberekről gondoskodik.

Sütök, főzök, mosok, takarítok, bevásárlok nekik. Valószínűleg az isteni gondviselés vezetett erre a pályára tíz évvel ezelőtt. Akkoriban sok szempontból kerestem a helyemet még, eleinte kényszerpályának fogtam fel ezt a munkát. Idővel azonban beleszerettem, és ma már, ha három diplomám lenne, se tudnék jobb munkát elképzelni. Szeretem az embereket, jó érzés olyasmit tenni, amire tényleg nagy szükségük van

– mondta a Magyar Kajak-kenu Szövetség honlapjának adott születésnapi interjúban.

A beszélgetésben természetesen felidézték a sportpályafutását is. 1992-ben a Dónusz Éva, Mészáros Erika és Kőbán Rita társaként nyert a női kajak négyessel a barcelonai olimpián. Csupán húsz évesen, pályafutása első világversenyén.

– Húszéves fejjel nagyon sok mindent nem tudtam még feldolgozni. Eléggé későn érő típus voltam, különösen a lelki dolgokban, de azt hiszem, jól vettem akkor az akadályokat. Sőt, a korom miatt talán rajtam volt a legkevesebb nyomás, de az is igaz, hogy magasan voltak az elvárások, mert az utolsó napon volt a döntő, és addig nem volt aranyérmünk azon az olimpián kajak-kenuban. Minden érzésre már nem pontosan emlékszem, igazából sodródtam az árral. Így visszagondolva az egy fals világ volt. Húszévesen nagyon pozitív volt megtapasztalni azt, hogy milyen jó dolog, ha ünnepelnek minket az emberek azért, amit elértünk. Ilyen fiatalon a boldogságot olyan helyen hajszoljuk, mint a hírnév, a siker vagy a pénz.

Idővel aztán rájöttem, hogy ez csapda, mert a béke és a boldogság nem ott keresendő. Az olimpiai aranyérmemet is a szekrényemben őrzöm. Amikor a gyerekeimet kíváncsiskodtak, elővettem, de nosztalgiából, csak úgy, soha.

Czigány Kinga pályafutása a kezelhetetlen sérülés miatt – folyton zsibbadt a karja – hamar, 26 éves korában véget ért. Ma is keserűen gondol vissza erre, de mindebben a sorsszerűséget is látja.

– Az isteni gondviselés irányította a sorsomat, az eredményeim akkor már nem voltak olyan jók, és úgy éreztem, nincs már jövőm a sportágban. Sérülések is gyötörtek, és bár az 1997-es vb után elkezdtem az alapozást, a tavaszi edzőtáborban már tényleg azt éreztem, hogy nincs tovább.

Noha ritkán manapság is vízre száll, nincs kapcsolata a kajak-kenuval. Az olimpián azonban nézte a futamokat, és nagyon örült a magyarok sikereinek. Bár a sikerről ő ma már más gondol. 

A siker számomra az, amikor olyan béke és boldogság van a lelkemben, amit nem tudok máshonnan megkapni, csak a Jóistentől.

Van olyan, amikor kényszeresen hajszolod a sikert, és mindenáron el akarod érni, ezeken nekem is túl kellett jutnom. Azonban ez nálam sem egy elhatározásnak volt köszönhető, hanem olyan kihívások voltak előttem, olyan dolgokat éltem meg, amelyek rávezettek erre az útra, amin most járok, és aminek hála úgy érzem, sikeres életem van.

Borítókép: Czigány Kinga a férjével és két fiával (Fotó: MKKSZ)