Az első helyzet a vendégeké volt, Grozav hagyta ki, és erre a paksiak azonnal góllal válaszoltak: a 11. percben kis paksi szöglet után Kocsis Bence ívelt be a jobb szélről, és középen Windecker tisztán fejelhetett a kapuba – 1-0.
Kereken tíz percet kellett várni a következőre: Sajbán labdaszerzése után Böde adott passzt Szabó Bálintnak, aki bevitte a tizenhatoson belülre, majd a bal alsó sarokba tekerte a labdát – 2-0.

Ezután az MTK percei következtek, de kimaradtak a helyzetei. Ez a 39. percben bosszulta meg magát, amikor egy jobbról érkező szögletre Windecker nagyszerűen mozdult, és a hosszú sarokba csúsztatta fejjel a labdát, amelynek Mijatovics kapus még mellé is nyúlt – 3-0.
Az eredmény kiütést sejtet, pedig a vendégek nem futballoztak rosszul, csak éppen rendkívül rosszul gazdálkodtak a lehetőségeikkel, ellentétben a házigazdákkal, különösebben nagy fölény nélkül is sorra érték el a gólokat. A második félidő is élénk iramú, kiegyensúlyozott játékot hozott, akadtak helyzetek itt és ott is, ám ezúttal sokáig a Paks sem tudott a kapuba találni. A sokáig a 92. percet jelentette, amikor egy jobbról érkező beadásra kilépett, és 10 méterről a kapu bal oldalába fejelt, ez volt a bajnokságban a 26. gólja – 4-0.
A hazai csapat ezzel a győzelemmel és a 38 pontjával felzárkózott a 39-39 pontos Újpest és Zalaegerszeg mögé, az MTK pedig továbbra is az utolsó helyen áll, hat pontra a megváltást jelentő 10. pozíciótól, de a jelenleg ott tartózkodó Bp. Honvéd és az előtte álló Mezőkövesd még játszani fog a fordulóban.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!