– Összességében nem vagyok elégedett, mert két góllal is vezettünk, de nem tudtunk nyerni. Ehhez persze kellett a másik csapat is, mert a második félidő második felében kiválóan teljesített, nem véletlenül állnak a második helyen a tabellán. A futball már csak egy ilyen sport, az egyik pillanatban vezetsz két góllal, aztán azt hiszed, ez elég, de ma is láttuk, hogy ez nem mindig van így. Sajnos kihagyott a koncentrációnk a második gólunk után, és az ellenfél ezt megérezte, szerzett is két találatot – értékelt a zöld-fehérek vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov.
Kollégája, Hornyák Zsolt szerint a mérkőzés második felében dominált a Puskás Akadémia.
– Örömteli, hogy kétgólos hátrányból is vissza tudtunk jönni. Erősödött a csapat, dominálni tudtunk, két gyönyörű beadásból egyenlítettünk, nem sok hiányzott a győzelemhez. Ha úgy játszunk az első félidőben, mint a másodikban, akkor simán nyerünk az erős Ferencváros ellen, melyet ötvédős felállásra kényszerítettünk. Megvoltak a lehetőségeink, az ellenfelet pedig nem engedtük helyzetbe kerülni. Örülök, hogy a csapat fel tudott állni kétgólos hátrányból, és bánt, hogy nem tudtuk megnyerni a meccset – fogalmazott a felcsúti mester, akinek csapata a Kisvárda drámai veresége után továbbra is második a tabellán.
Hét fordulóval a vége előtt a Ferencvárosnak 53, a Puskásnak 46, a Kisvárdának 45 pontja van.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!