Két mérkőzés, egy pont a mérlege Dragan Vukmirnak a Diósgyőr Szegedről elcsábított vezetőedzőjének.
Eddig nem jött be a diósgyőri edzőváltás
Kikapott Szombathelyen a feljutásért küzdő Diósgyőr, a következő fordulót a harmadik helyen kezdi meg a borsodi csapat. A már szinte biztos feljutó Vasas mellett a Kecskemét is megelőzi Dragan Vukmir együttesét.

A labdarúgó NB II hétfő esti mérkőzésén a DVTK idegenben kapott ki 1-0-ra a szombathelyi Haladás vendégeként, így az újabb bajnoki fordulót a harmadik, már nem feljutást garantáló helyről várja a borsodi alakulat. A Diósgyőr szerb edzője a lefújás után értékelt klubja honlapján, a Haladás mezőnyfölényét csapata nem megfelelő erőállapotával magyarázta. Az ellenfelünk dominált mezőnyben, mert még nincs megfelelő erőállapotban a csapat. Az igazi ziccert mégis mi alakítottuk ki, és azon kívül is két-három olyan lehetőségünk volt, amiből újabb gólhelyzetet teremthettünk volna. Ugyanezt az ellenfelünk nem mondhatja el. A második félidőben szinte nem is lőtt kapura a Haladás, talán egy 16-oson belüli tömegjelenet okozta a legnagyobb izgalmat. Végül tizenegyesből kaptunk gólt, amire nehéz bármit is mondani. A vége felé növeltük a nyomást. Eppelt sérülés miatt kellett lecserélni, de a kispadról szép sorban beküldtem a többi támadót is, de sajnos nem tudtunk kiegyenlíteni. Legalább a döntetlen benne volt a mérkőzésben – mondta Vukmir.
Az értékelést itt lehet megnézni:
A következő fordulóban a Diósgyőr a Szentlőrincet fogadja.
További Sport híreink
Borítókép: Dragan Vukmir részben csapata nem megfelelő erőállapotával magyarázta a Haladás elleni vereséget (Fotó: Dvtk.eu)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Xabi Alonso hiába pörölt, nehéz helyzetbe került a Real Madrid
Kylian Mbappé korai gólja ellenére sem volt könnyű meccse a királyi gárdának.

Az évezred mérkőzése Szarvaskenden: a Fradi tizenöt gólt rúgott a Magyar Kupában
Futballünnep Szarvaskenden, a Fradi tizenöt gólt rúgott mindeközben a Magyar Kupában.

Gulácsiék győzelme a feledés homályába merül a brutális szabálytalanság után
Gulácsiék zsinórban a második mérkőzésüket nyerték meg a Bundesligában.

Fucsovics Márton széttörte az ütőjét, álom maradt a Davis-kupa-világdöntő
Jurij Rodionov lemosta a pályáról a rutinos magyar teniszezőt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk