– Az első félidőben nem úgy nézett ki, hogy első nekifutásra megnyeri a Magyar Kupát. Kétszer is vezetett négy góllal a Győr, de még a szünetben sikerült egyenlíteniük. A második félidőben már nem volt kérdés. Mi hangzott el a szünetben az öltözőben?
– Elsősorban az, hogy élvezzük a játékot. Elek Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy rakjuk rendbe a védekezést. Viselkedjünk csapatként, mindenki segítsen a másiknak, és úgy gondolom, hogy ez meg is valósult a második félidőben. Természetesen szó volt a támadójátékunkról is, elhangzott, hogy sokkal jobban koncentráljunk a ziccerhelyzetekben, ezeket mindenképpen gólra kell váltanunk. Minden a helyére került.
A Fradi fordításának egyik kulcsfigurája a kapus, Janurik Kinga volt:

– A saját teljesítményével elégedett? A Győr edzője, Ambros Martín külön kiemelte a játékát a meccs után.
– Maximalista vagyok, tehát nem. Volt egy-két hibám, ezért sem lehetek magammal teljesen elégedett.
– A Győr meglepte valamivel? Azt kapta tőlük, amire számított?
– Hihetetlenül gyors játékra számítottam tőlük, tudtuk, hogy egyénileg nagyon képzettek, gyorsak a játékosaik, igazából engem is meglepett, hogy ilyen jó meccset tudtunk ellenük játszani.
– Az ETO néhány játékosa arra panaszkodott, hogy a Fradi tudatosan tördelte, lassította a játékot. Ez tudatos taktikai elem volt?
– Igen, ezt is terveztük. Az elődöntőben, a Siófok ellen hétméteresekkel megnyert meccsen sok energiát veszítettünk, nagyon kevés cserénk volt. Ezért próbáltuk forgatni a játékot, néha lassítottunk, aztán a lerohanásokat erőltettük.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!