Amennyiben a Magyar Kupa győztese a bajnokságban a dobogón végez, a negyedik helyezett is kijut a nemzetközi porondra. Úgy is mondhatjuk, a negyedik hely erősebb a kupaezüstnél.
Mindez a gyakorlatra lefordítva azt jelenti, hogy ha a már bajnok Ferencváros elnyeri a Magyar Kupát is, akkor a két dobogós mellett az NB I negyedik helyezettje is indulhat a harmadik számú európai sorozatban, a – köztünk szólva meglehetősen esetlen hangzású – konferencialigában (Ekl).
Ezért hangoztatták az FTC elleni pénteki meccs előtt Pakson, hogy igen, a kupa fontosabb, de a bajnokságban sem szabad lankadni, mert sokat érhet a negyedik hely – más kérdés, hogy aztán Bognár György együttese a hosszabbításban kapott góllal kikapott 2-1-re –, s ugyanezért hallatják hirtelen a hangjukat az elmúlt hetekben néma fehérváriak.
A Vidi ugyanis a debreceni sikerrel átvette a negyedik helyet a tabellán, s a klubnál nyilván úgy gondolják, akár le is fújhatnák a bajnokságot. Persze a negyedik hely, miként utaltunk rá, önmagában kevés, fontos lenne, hogy a Ferencváros húzza be a kupát is. Fehérváron senki sem röstelli, hogy hirtelen egyben Fradi-drukkerré vált.
– Nem a negyedik hely volt a célunk, nem fogunk pezsgőt bontani, amikor vége lesz a szezonnak. De meg kell szerezni a negyedik helyet, mert ha a Fradi megnyeri a kupát, így indulhatunk az európai porondon. Le kell hozni profi módon a hátralévő három meccset, utána pedig ki kell elemeznünk, mi történt ebben az idényben – utalt az erre a hajrára megtáltosodott és immár tízgólos Nikolics Nemanja a debreceni siker után.
Boris Michael vezetőedző nála is direktebben fogalmazott.
– A tervünk megvan, meg kell szereznünk a negyedik helyet, és bízunk a Ferencváros kupagyőzelmében, hogy kijussunk a nemzetközi porondra – mondta a német szakember.
Akivel kapcsolatban jegyezzük meg, ha nem is aranyat, de nemzetközi indulást még érhet a vezetők türelme, hogy nem mentették fel indulatból őt is, miután az első néhány meccsen vele is rendre kudarcot vallott a csapat.
A Fraditól hazai pályán elszenvedett 2-0-s vereség óta lejátszott hat meccsen a Vidi mérlege négy győzelem és két vereség. A piros-kékek tehát felszálló ágba kerültek a hajrára. Érdemes böngészni a csapat hátralévő meccseit.