Mint ismert, Cristiano Ronaldo még a nyár elején kérte a Manchester Unitedet, hogy engedje el, mivel a csapat idén nem indul a Bajnokok Ligájában, a játékos pedig mindenképpen ott akar játszani. Ronaldo személyes okokra hivatkozva kihagyta a csapat ausztráliai és ázsiai edzőtáborát, és kedden tért vissza az együttes központjába, hogy tárgyaljon a jövőjéről.
„Meghiúsult a Ferguson-hadművelet” – írta a megbeszélés eredményéről szóló cikkében a spanyol Marca. A lap úgy tudja, hogy a United meg akarta győzni Ronaldót a maradásról, és ennek érdekében a korábbi legendás menedzserét, Sir Alex Fergusont is bevetette.