Legendás sztori volt, amikor Mo Farah két olimpiai aranyérmével igyekezett bizonyítani a repülőtéren, hogy ő bizony nem terrorista, hanem profi sportoló. 2011-ben döntött úgy, hogy az Egyesült Államokban, az oregoni Portlandben fog edzeni Alberto Salazar irányítása mellett, amivel rendszeres zaklatások áldozata lett a beutazásokkor a neve (Mohamed) és a papírjaiban szereplő születési helye (Szomália) miatt.
2012 decemberében Farah már fel volt készülve az amerikai bevándorlási hivatal vegzálására, és a néhány hónappal korábban, a londoni olimpián szerzett két aranyérmét is magával vitte, hogy azokkal szemléltesse, kicsoda. Nem volt eredményes a kísérlete, a családjával együtt kiemelték a sorból átvilágításra.
Most kiderült, hogy a Mo Farah név, ami miatt annyit piszkálták, hamisítvány, amit kilencévesen az embercsempészektől kapott, akik illegálisan Nagy-Britanniába szöktették. A valódi neve: Huszein Abdi Kahin. Valószínűleg ezzel sem járt volna jobban…
Farah minderről a BBC és a Red Bull Studios róla szóló dokumentumfilmjében beszélt, amelyet majd szerdán mutatnak be, ám már kiderültek belőle érdekes részletek.
– Évekig próbáltam eltemetni magamban ezt az egészet, de nem lehet végleg kitörölni – állapította meg Farah, akit a BBC idézett.
Korábban annyit lehetett tudni a brit sporttörténelem olimpiákon legeredményesebb atlétájáról, hogy szomáliai bevándorló. A története ennél azonban sokkal szövevényesebb. Farah elmondása szerint az apja utcai tűzharcban vesztette életét, amikor ő még csak négyéves volt, az anyja és a két testvére pedig még sosem jártak Nagy-Britanniában, a családi házban élnek a de facto államban, Szomáliaföldön.

1991-ben polgárháború tört ki Szomáliában, Farah nyolc-kilencévesen került Dzsibutiba, ahonnét egy számára ismeretlen nő reptette Nagy-Britanniába, aki azt mondta neki, hogy rokonoknál élhet ott. Farah úgy emlékszik, izgatott volt, mert még sosem repült azelőtt.
A nő azt is mondta neki, hogy a neve mostantól Mohamed, és átadott neki egy hamis dokumentumot, amelyen a fényképe mellett a Mohamed Farah név szerepelt. Később már így ismerte meg őt a világ.