A villámlás sokáig az öltözőben tartotta a csapatokat Felcsúton

A labdarúgó NB I 4. fordulójának nyitómeccse, a Puskás Akadémia–Kecskemét találkozó a villámlások miatt péntek este csak háromnegyed óra csúszással kezdődhetett el; a meccs aztán 1-1-re végződött.

Magyar Nemzet
2022. 08. 19. 22:45
Fotó: Nemzeti Sport
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó István (Kecskeméti TE): – A csúszás miatt sokat törtem a fejem, hogyan lehet a játékosokat fizikálisan, koncentrációban szinten tartani, szerencsére a stadionban van bemelegítőterem, ahol az erőnléti edző folyamatosan foglalkozott velük. Talán ez is befolyásolta, hogy jól, góllal kezdtünk, és az első félidőben amit elterveztünk, az bejött. Nehéz volt a Puskás Akadémia ellen futballozni, mert gyorsan, szervezetten játszottak, jól mozogtak vissza a labdákért, és végeredményben nem érdemtelenül egyenlítettek. Csak gratulálni tudok a csapatomnak, amiért állta a sarat. Az eddig négy bajnoki mérkőzésünk közül talán most játszottunk a legjobban, de nem lehet mindig szerencsénk, és pattanhat befelé a labda. 

Az NB I 4. fordulójában  négy nap alatt négy mérkőzésre kerül sor, mivel a címvédő Ferencváros, valamint a Mol Fehérvár találkozóját a két csapat nemzetközi kupaszereplése miatt elhalasztották. A zöld-fehérek Pakson léptek volna pályára, míg a piros-kékek az Újpestet fogadták volna, a két találkozó új időpontját később jelöli ki a versenybizottság.

NB I, 4. forduló:

pénteken játszották:
Puskás Akadémia FC–Kecskeméti TE 1-1 (0-1)

vasárnap játsszák:
ZTE FC–Kisvárda Master Good 17.55
Vasas FC–Budapest Honvéd 20.00

hétfőn játsszák:
Mezőkövesd Zsóry FC–Debreceni VSC 20.00

Borítókép: Ilyen körülmények közepette nem lehetett játszani... (Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.