Kilóg a sorból a magyar légiós a világ legjobb csapatából, és meglepődött

Megtartotta csapatbemutatóját napjaink legjobb kerékpárosistállója, a holland Jumbo–Visma, amelynek soraiban ott van az idei Tour de France-on diadalmaskodó dán Jonas Vingegaard. S a csapatfotón ott feszített a legjobb magyar kerékpáros, Valter Attila is. Aki kilógott a sorból, hiszen a magyar bajnoki trikót viselheti.

Magyar Nemzet
2022. 12. 23. 8:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Valter Attila a legjobb helyre került

„Őszintén azt érzem, hogy ennél jobb helyen nem folytatódhatna a karrierem, és hogy a fejlődésemen óriásit fog lendíteni ez a közeg” – írta Valter, aki arról egyelőre nem számolt be, hogy melyik versenyeken indul, de megfogalmazása szerint ebben is érdekes változások lesznek.

Valter Attila a 2023-as mezében

Valter az előző két szezont a Groupama–FDJ csapatánál töltötte, és tavaly három napon át viselhette az összetettben élen állónak járó rózsaszín trikót a Giro d’Italián. Végül az összetett tizennegyedik helyén zárt. Idén a Giro 19. szakaszán negyedik lett, de ha itt a végjátékban, az utolsó kanyarban jobban figyel, akár meg is nyerhette volna a szakaszt. A szezonban több jó eredménye volt, a legnagyobb presztízsű egynaposok közé tartozó Strade Bianchén negyedik lett, az egyhetes alpesi körversenyen összetettben az ötödik helyen zárt, míg a katalán körverseny zárószakaszán másodikként ért célba. Nem mellékesen a magyar bajnokságon megnyerte a mezőnyversenyt. Így jövőre a magyar bajnoki trikóban láthatjuk, csak az időfutamokon ölti magára a Jumbo–Visma sárga színeit.

Valter Attila a Giro előtt, amely idén Magyarországról indult:

Borítókép: Valter Attilát könnyű kiszúrni a Jumbo–Visma csapatfotóján (Forrás: Twitter/Team Jumbo-Visma cycling)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.