Fordulatos mérkőzésen, a hosszabbításban, a 96. percben szerzett góllal egyenlített és ért el 3-3-as döntetlent a Paks a Honvéd vendégeként a labdarúgó NB I 3. fordulójának zárómérkőzésén.
Működik a paksi csatárgyár: máris itt az új Ádám Martin
A Gyirmóttól igazolt Varga Barnabás mesterhármast ért el a Honvéd ellen, és három forduló után négy találattal vezeti a góllövőlistát a labdarúgó NB I-ben. Máris megvan Hahn János, illetve Ádám Martin utódja Pakson.

Egyértelműen Varga Barnabás volt a meccs hőse, hiszen az ő nevéhez fűződik a paksiak mindhárom gólja, azaz mesterhármast ért el.
A tolnaiak középcsatára három forduló után már négy gólnál tart, természetesen vezeti a góllövőlistát. Itt az ideje, hogy kicsit jobban megismerjük a 27 éves támadót.
Varga Barnabás berobbanása még váratlanabb lehet, mint egy éve Ádám Martiné. Az immár Koreában futballozó szakállas center ugyanis legalább szem előtt volt, tudtuk, hogy már utánpótláskorúként tehetségesnek tartották, aztán a Vasasban jó néhány évet lehúzott az első osztályban.
További Sport híreink
Varga Barnabás azonban szinte ismeretlenül igazolt két és fél éve Gyirmótra. Az osztrák másodosztályból. A jó testfelépítésű középcsatár pályafutása teljesen rendhagyó. Szombathelyen nevelkedett 2010-ig, tizenhat éves koráig, akkor aztán Ausztriába igazolt, ahol tíz évet húzott le.
Tíz éven át, 2020-ig felnőtt szinten magyar klubban nem is szerepelt.
Az Eberauban hat évet töltött, majd 2016-ban leigazolta a Mattersburg, ahol az első osztályú csapatban is többször pályára lépett, de nem tudott gyökeret ereszteni, ezért 2019-ben a másodosztályú Lafnitzhoz szerződött, ott figyelt fel rá a Gyirmót, s igazolta le 2020 januárjában.
A gyirmóti két és fél évben 58 meccsen 26 gólt szerzett, ami jól mutat, nem véletlen, hogy Pakson felfigyeltek rá. Egyelőre persze talán helyesebben tesszük, ha úgy fogalmazunk, megkapta az esélyt. Három forduló elteltével korai lenne még bármit is elkiabálni, mindenesetre a bemutatkozása jól sikerült. Rögtön az első meccsén gólt szerzett a Fehérvár ellen, a Honvéd ellen pedig mesterhármasig jutott.
– Az első félidőben sajnos nem úgy játszottunk, ahogy azt előre elterveztük, ez bosszantott is bennünket. Mondhatjuk, belealudtunk a kezdésbe, fejben nem érkeztünk meg a kezdésre. A két tizenegyes egy kicsit megfogta a csapatot, de nem adtuk fel. A szünetben azt az utasítást kaptuk, változtassunk a mentalitásunkon, ez sikerült, jobb játékkal rukkoltunk elő. A második játékrész legelején rögtön szépíthettem is volna, sajnos az még kimaradt, ugyanakkor hajtottunk tovább, és kétszer felálltunk. Ha összességében nézzünk, azt kell mondjuk, igazságos döntetlen született. Jobban örültem volna egy olyan mesterhármasnak, mely végén a három pont is a miénk lesz, de ez most így alakult – nyilatkozta a kispesti mérkőzés után Varga Barnabás a Paks honlapjának.
Két éve Hahn János 22, tavaly Ádám Martin 31 góllal lett gólkirály. Varga Barnabásnak fel van adva a lecke, ha folytatni akarja a paksi hagyományokat.
Egyik edző sem elégedett
A semleges közönség talán jól szórakozott a 3-3-ra végződött meccsen, de mindkét edző úgy látja, a csapata győzelmet szalasztott el.
Tam Courts (Honvéd): Vegyes érzések kavarognak bennem, mert két góllal is vezetett már a csapatom, a szurkolóktól is megkaptunk minden támogatást. Kétgólos előnyünk birtokában azt vártam volna, hogy koncentráltak maradunk, de gyorsan kaptunk két gólt szabadrúgásból, így szinte minden kezdődött elölről, újra össze kellett szednünk magunkat. Nagyszerű találattal ismét vezetést szereztünk, de a végén a Paks tizenegyesből egyenlített, így a három gól ellenére be kellett érnünk egy szerzett ponttal.
Waltner Róbert (Paks): Az első huszonöt perc nagyon vékonyra sikerült, teljesen máshogy futballoztunk, mint aztán tettük azt a második játékrészben. Vas hibázott, de ettől még egy nagyon jó játékos, és ha tanul ebből, csak még jobb lehet. 2-0-ról sosem könnyű felállni, sok csapat össze is roppan, a félidőben arra kértem mindenkit, ne essünk szét, ne engedjük el a találkozót. A szünet után felpörgött a csapat, a cserék ismét segítettek, és egy teljesen más arcunkat mutattuk. A jövőre nézve ezt a fajta kezdést orvosolnunk kell. Inkább kicsit bosszús vagyok, mint elégedett, hiszen ha úgy álltunk volna bele a mérkőzésbe, ahogy kellett volna, a győzelem is meglehetett volna. Nagy sanszunk volt még így is megfordítani a mérkőzést, de a Honvéd harmadik gólja nagyon rosszkor jött számunkra. Nem adtuk fel, az utolsó másodpercig küzdöttünk, átálltunk három védőre, elöl pedig két centerrel próbálkoztunk. Kár, hogy nem tartott még két perccel tovább a meccs, hittem a 3-4-ben. Összességében azonban, miután a hazaiak kétszer is vezettek, nem rossz a döntetlen. Némiképpen bosszant, hogy nem jött össze, hogy vezessük a tabellát, ahhoz nyernünk kellett volna.
NB I, 3. forduló Debrecen–Vasas 1-1 (0-1), Nagyerdei Stadion, 5665 néző, jv.: Bogár. Gólszerző: Babunszki (85.), illetve Berecz (20.). Kiállítva: Baráth B. (Debrecen, 30.) Szombat Kecskemét–Mezőkövesd 1-0 (1-0), Kecskeméti Széktói Stadion, 1719 néző, jv.: Zierkelbach. Gólszerző: Katona (13.) Újpest–Zalaegerszeg 1-1 (0-1), Szusza Ferenc Stadion, 3000 néző, jv.: Vad II. Gólszerző: Junior Tallo (94.), illetve Német D. (31.). Kiállítva: Gergényi (ZTE, 45.) Vasárnap Kisvárda–Puskás Akadémia 1-1 (0-1), Kisvárda, 2217 néző, jv.: Pintér Cs. Gólszerző: Mesinovic (87.), illetve Van Nieff (12.) Ferencváros–Mol Fehérvár 4-0 (3-0), Groupama Aréna, 9795 néző, jv.: Gólszerző: Auzqui (14.), Mercier (38.), Traoré (45+2.), Boli (90+2.) Bp. Honvéd–Paks 3-2 (2-0), Bozsik Aréna, 1500 néző, jv.: Karakó. Gólszerző: Lazics (14., 20., mindkettő 11-esből), Kerezsi (73.), illetve Varga B. (54., 58., 95, a harmadik 11-esből). Kiállítva: Plakuscsenko (Bp. Honvéd, 75.) |
Borítókép: Varga Barnabás összpontosít a Honvéd elleni meccsen (Fotó: Paksi FC)
További Sport híreink
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Reszkess, Budapest! Hosszú estét remél a győriek magyar játékosa
Győri-Lukács Viktória elárulta a Magyar Nemzetnek, hogy mi az esti program.

Sokkolták a női címvédőt a Roland Garroson: Sinner állt ki ellene
Iga Swiatek továbbjutott, de megszenvedett a győzelemért a nyolcaddöntőben.

Újra Európa trónján: a Győr végig vezetve legyőzte az Odensét, és hetedszer BL-győztes
Hetedszer is Európa trónján a Győr női kézilabdacsapata, amely végig vezetve győzte le a dán Odensét Budapesten az MVM Dome-ban rendezett Bajnokok Ligája döntőjében.

Nagyképű edzője Budapesten alázta meg a magyar válogatott sportolót
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Özvegyi nyugdíj? – ősztől jönnek a változások!

Részleteket közöltek az oroszok a reptereket ért ukrán dróntámadásról + videó

Lezárták a rakpartot: már helikopterekkel is kerestetik a vízbe zuhant gyereket

Gyászol a rendőrség: elhunyt Kutsera-Juhász Bettina, a BRFK alezredese

Ez a 3 csillagjegy képes előre látni a jövőt – köztük vagy?

Vitalij Klicsko felvette a kesztyűt és kiosztotta Zelenszkijt

Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett

F1, Spanyol Nagydíj, verseny

Verstappen óriásit bukott a végén, a McLaren duplán örülhet

Akkora verekedés volt a Lidl parkolójában, hogy egy nyugdíjas belehalt

Nagyképű edzője Budapesten alázta meg a magyar válogatott sportolót

Inzaghi kifakadt Kovács István ellen, aki milliókat keresett a BL-döntőn
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Reszkess, Budapest! Hosszú estét remél a győriek magyar játékosa
Győri-Lukács Viktória elárulta a Magyar Nemzetnek, hogy mi az esti program.

Sokkolták a női címvédőt a Roland Garroson: Sinner állt ki ellene
Iga Swiatek továbbjutott, de megszenvedett a győzelemért a nyolcaddöntőben.

Újra Európa trónján: a Győr végig vezetve legyőzte az Odensét, és hetedszer BL-győztes
Hetedszer is Európa trónján a Győr női kézilabdacsapata, amely végig vezetve győzte le a dán Odensét Budapesten az MVM Dome-ban rendezett Bajnokok Ligája döntőjében.

Nagyképű edzője Budapesten alázta meg a magyar válogatott sportolót
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.