Tóth Anna büszke a diósgyőri klubjára, sem hátrányt, sem előnyt nem lát abban, hogy nem egy fővárosi egyesület színeiben versenyez. Felnéz Tigyi Józsefre, az edzőjére, mert a napnál is világosabb számára, hogy a mestere odaadó munkája nélkül most nem lenne korosztálya legrangosabb erőpróbájának kétszeres bronzérmese. Hálás lehet azért is, mert a Caliban vizsgázó 22 tagú magyar válogatott tagjai közül egyedül neki jutott az érmekből.
Mázlija volt Nairobiban
Tavaly 13,46 másodperces futás kellett a harmadik helyéhez, idén kereken 13 másodperc, amire már bátran lehet azt mondani, hogy ebből a lányból előbb vagy utóbb kinéz egy olyan, vagy ahhoz hasonló teljesítmény, ami a 12,70-nel magyar csúcstartó Kozák Lucát az európai élvonalba juttatta.
– Tavaly az U20-as világbajnokság döntőjében rám mosolygott a szerencse, mert a szám első számú favoritja elesett, ráadásul akaratlanul a hozzám hasonló tudású ellenfelemet is elgáncsolta, úgyhogy a bronzérem az ölembe hullott. Ezért mondom ma is, hogy azt az érmet nem éreztem igazán a magaménak. Most merőben más volt a helyzet. Nagyobb és lényegesen erősebb volt a mezőny a tavalyinál, azt a két jamaicai lányt, aki előttem végzett, egy 13 másodpercnél is jobb egyéni csúccsal sem tudtam volna megelőzni. Nagyon büszke vagyok a teljesítményemre, az egész versenyt úgy egészében élveztem. Számomra most már az a kérdés, hogy mikor leszek képes egy olyan futásra, amelynek a végén tizenkettessel kezdődő szám jelenik meg a nevem mellett, jelezve, hogy áttörtem a magam kis álomhatárát – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Kolumbiából Tóth Anna, akit a sors nem csupán jó felépítéssel, szorgalommal és a gátfutáshoz szükséges bátorsággal ruházott fel, hanem jó megjelenéssel és dicséretes szerénységgel is.
Rámosolygott a szerencse Caliban
Tóth Anna diadalútjából amúgy egy szemvillanás alatt dráma is kerekedhetett volna, ha az előfutamában nem sikerül ügyesen javítania, mert az első gátba belerúgott és emiatt kis híján az egyensúlyát is elveszítette.