Úszónőnk nem ugrott le a harmadikról, inkább döntőbe jutott

A medencés versenyszámok utolsó napjához érkezett a Rómában zajló úszó Európa-bajnokság szerdán. Fábián Bettina és Késely Ajna is bejutott az esti döntőbe 400 méteres gyorsúszásban, amihez utóbbinak elsősorban önmagát kellett legyőznie. A záró napon is van éremesély.

Szalay Attila (Róma)
2022. 08. 17. 10:22
KÉSELY Ajna
Vizes Eb - Úszás Fotó: Czeglédi Zsolt
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fogynak a versenyszámok, szerda délelőtt csak két számban voltak magyar indulók az előfutamokban. Női 400 gyorson elindult Mihályvári-Farkas Viktória is, aki korábban 400 vegyesen arany-, 1500 gyorson ezüstérmet szerzett Rómában. Erre a két számra készült, a 400 gyors csak amolyan bónusz volt neki, s ha már elindult, megnyerte a futamát és egyéni csúcsot repesztett. Ez is kevés volt azonban a továbbjutáshoz, összesítésben a kilencedik helyet szerezte meg.

Mihályvári-Farkas elmondta, hogy lényegében csak tesztelte magát ezen a távon, amely az ő erősségeihez képest túlságosan rövid, ráadásul mint azt lapunknak elárulta, az allergiája is kijött reggel, ami pluszban nehezítette a dolgát. Mindezek fényében is elégedett lehetett az eredményével.

Két magyar is jobb időt ért el Mihályvári-Farkasnál, Fábián Bettina a harmadik, Késely Ajna a hetedik idővel került be az esti döntőbe. Késely a legutóbbi Eb-n, 2018-ban Glasgow-ban junior Európa-csúccsal volt ezüstérmes 400 gyorson, az elmúlt napokban azonban talpra kellett állnia, mert megviselte, hogy 1500 gyorson nem jutott be a döntőbe.

– Mentálisan nehéz volt, az 1500 után majdnem leugrottam a harmadikról, amiért annyira rosszul teljesítettem. De aztán rájöttem, hogy buborékban élek, amiben csak egy dologra fókuszálok. Ki kellett löknöm magam ebből a buborékból, meg kellett látnom, hogy attól még értékes ember vagyok, hogy az 1500 nem sikerült. Elengedtem ezt a görcsös érzést – nyilatkozta Késely a vegyes zónában, majd lapunk kérdésére arról is beszélt, mit vár magától a döntőben.

– Ahhoz képest, hogy nem sikerült jól a felkészülésem, mert covidos voltam, és főleg a júniusi vb-vel összehasonlítva ez a délelőtti egy jó idő volt. Szeretnék a döntőben is hasonló érzésekkel teli jó úszást bemutatni, és majd meglátjuk, ez mire lesz elég – felelte Késely.

A férfiak mezőnyében 400 gyorson mindkét magyar kiesett, Zombori Gábor a 22., Mészáros Dániel a 26. helyen végzett. A százon és kétszázon már Európa-bajnok román David Popovici a harmadik érmére is ráúszik ebben a számban, a negyedik helyen jutott be a fináléba, noha főleg a rövidebb távokon volt eredményes eddig. 

A 4×100 méteres magyar női vegyesváltó visszalépett.

A 18 órakor kezdődő esti programban Kós Hubert a legfőbb magyar éremesélyes 200 méteres vegyesúszásban, de Jakabos Zsuzsanna a 200 pillangó, valamint Fábián Bettina és Késely Ajna a 400 gyors döntőjében is szerezhet szép meglepetést.

Úszó Európa-bajnokság, Róma, szerdai előfutamok magyar helyezettjei (dőlttel a továbbjutók). Nők. 400 gyors: 3. Fábián Bettina 4:10,46, 7. Késely Ajna 4:11,81, 9. Mihályvári-Farkas Viktória 4:13,76. Férfiak. 400 gyors: 22. Zombori Gábor 3:53,84, 26. Mészáros Dániel 3:54,70.

Borítókép: Késely Ajna a 400 gyors előfutamában a római Eb-n (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.