– Nagyon jól kezdtük a meccset, éreztem a többieken is az összpontosítást, és ezt hittem, győzni fogunk – mondta a Magyar Nemzetnek Vojvoda Dávid, aki 15 pontig jutott a mérkőzésen. – Huszonöt percig nagyon jól játszottuk, de utána kezdett érvényesülni a bosnyákok fizikai fölénye, jött egy néhány perces hullámvölgy kimaradt dobásokkal, eladott labdákkal, az ellenfél elhúzott, és hiába jöttünk fel még két pontra, de néhány érdekes játékvezetői tévedés és általunk elkövetett hiba miatt nem sikerült már fordítanunk.
A vége 95-85 lett a sokkal magasabb és ránézésre erősebb bosnyákok javára. Vojvoda Dávid nehezen lép túl ezen a vereségen, és mert a két válogatott a világbajnoki selejtezőkön februárig kétszer is találkozik egymással, szerinte a bosszúvágy is fűti majd a csapatot és a kapitányt is, ez a kudarc benne marad a fejükben. Most azonban nincs idő a múlton merengeni, szombaton este jön az Európa-bajnokságon a következő ellenfél. Ez pedig nem más, mint a címvédő Szlovénia, amelynek a vezére a világ egyik legjobbjának tartott mindössze 23 éve Luka Doncic, az NBA egyik élcsapatának, a Dallas Mavericksnek a sztárja, de mellette bőven akadnak más hétköznapi világklasszisok is. Szlovénia egyébként hatalmas csatában és nagyon jó mérkőzésen csütörtökön 92-85-re legyőzte a szintén roppant erős Litvániát.























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!