– Azt nem mondhatnám, hogy döntő fölényes győzelemre állok, de élek, és ez a fontos. Sportágammal mindmáig laza, de folyamatos kapcsolatban vagyok. Kéthavonta harminc-negyven kortárssal összegyűlünk, elbeszélgetünk a régi, szép időkről is – vágott bele a születésnapi beszélgetésbe Melis Zoltán.
Aztán nagyot ugrottunk az időben, a kezdetekről mesélt.
– Sportos családba születtünk, édesapánk egy ladikkal gyakran leereszkedett Ráckevéig is, de minket – Antal bátyámmal – nem segített rá erre a vonalra. Mozgásigényünket így a vágóhídi sportkörben, a Kinizsi Húsos birkózóinál próbáltuk meg kielégíteni. Eleinte jól ment, de néhány hónappal később Tónit a fejére ejtettem egy edzésen, erre abbahagyta. Engem pedig nemsokára egy durva baleset tántorított el a folytatástól.
Melis Zoltán ezután a fejébe vette, hogy úszó lesz, naponta három és fél órát utazott Pesterzsébetről a Margitszigetre és vissza.
– Valószínűleg tehetségtelen voltam, mert az edző mindig elküldött a toronyugró medencébe. Ezt megunva, hamar befejeződött a sosem volt úszókarrierem – mondta, majd elárulta, a véletlennek köszönhetően lett evezős.
– Ismerősöknél néztük az 1960-as római olimpia tévéközvetítéseit. A kenus Parti János győzelme nagy hatással volt ránk. Nagybátyánk megígérte, hogy elvisz minket kajakozni, de tévedésből az evezősöknél kötöttünk ki.
Előbb csak a Tóni járt edzésekre, én egy évvel később, 1961-ben követtem. A bátyám hamar bekerült egy négyesbe, engem pedig egy link srác helyére később ő protezsált be. Ez a négyes 1964-ben már országos ifjúsági bajnokságot nyert.
A Melis fivérek két év után, 1966-ban nyolcasban már a felnőtt-világbajnokságon is indulhattak Bledben. Az ottani kilencedik helyüket a kettesben a következő évi Eb-n, a franciaországi Vichy-ben megismételték, de még ez az eredmény sem ígérte azt, hogy egyáltalán kijutnak a mexikóvárosi olimpiára, hát még, hogy ott ezüstérmet szereznek. Az 1967-es Eb-n a magyar négyes ugyanis szép eredményként második lett – nélkülük.
– Csanádi Árpád javaslatára összeült egy ellennégyes is, ebben ültem Romvári László, Pályi András és a bátyám mellett. A luzerni regattán lehetett bizonyítani, ki is a legény a gáton. Mivel a Czakó, Lucsánszky, Csermely, Sarlós négyes nem került a döntőbe, mi viszont három másodpercen belül maradtunk a végső győzteshez képest, így nekünk állt a zászló. Ám ezt követően a ferencvárosi érdekeltségű, nagy hatalmú sportvezető, Losonczi Tibor Pályi és Romvári helyére beültette Csermelyt és Sarlóst. Végül velük indulhattunk és lettünk ezüstérmesek Mexikóvárosban.
