– Azt nem mondhatnám, hogy döntő fölényes győzelemre állok, de élek, és ez a fontos. Sportágammal mindmáig laza, de folyamatos kapcsolatban vagyok. Kéthavonta harminc-negyven kortárssal összegyűlünk, elbeszélgetünk a régi, szép időkről is – vágott bele a születésnapi beszélgetésbe Melis Zoltán.
Aztán nagyot ugrottunk az időben, a kezdetekről mesélt.
– Sportos családba születtünk, édesapánk egy ladikkal gyakran leereszkedett Ráckevéig is, de minket – Antal bátyámmal – nem segített rá erre a vonalra. Mozgásigényünket így a vágóhídi sportkörben, a Kinizsi Húsos birkózóinál próbáltuk meg kielégíteni. Eleinte jól ment, de néhány hónappal később Tónit a fejére ejtettem egy edzésen, erre abbahagyta. Engem pedig nemsokára egy durva baleset tántorított el a folytatástól.
Melis Zoltán ezután a fejébe vette, hogy úszó lesz, naponta három és fél órát utazott Pesterzsébetről a Margitszigetre és vissza.
– Valószínűleg tehetségtelen voltam, mert az edző mindig elküldött a toronyugró medencébe. Ezt megunva, hamar befejeződött a sosem volt úszókarrierem – mondta, majd elárulta, a véletlennek köszönhetően lett evezős.
– Ismerősöknél néztük az 1960-as római olimpia tévéközvetítéseit. A kenus Parti János győzelme nagy hatással volt ránk. Nagybátyánk megígérte, hogy elvisz minket kajakozni, de tévedésből az evezősöknél kötöttünk ki.
Előbb csak a Tóni járt edzésekre, én egy évvel később, 1961-ben követtem. A bátyám hamar bekerült egy négyesbe, engem pedig egy link srác helyére később ő protezsált be. Ez a négyes 1964-ben már országos ifjúsági bajnokságot nyert.
A Melis fivérek két év után, 1966-ban nyolcasban már a felnőtt-világbajnokságon is indulhattak Bledben. Az ottani kilencedik helyüket a kettesben a következő évi Eb-n, a franciaországi Vichy-ben megismételték, de még ez az eredmény sem ígérte azt, hogy egyáltalán kijutnak a mexikóvárosi olimpiára, hát még, hogy ott ezüstérmet szereznek. Az 1967-es Eb-n a magyar négyes ugyanis szép eredményként második lett – nélkülük.
– Csanádi Árpád javaslatára összeült egy ellennégyes is, ebben ültem Romvári László, Pályi András és a bátyám mellett. A luzerni regattán lehetett bizonyítani, ki is a legény a gáton. Mivel a Czakó, Lucsánszky, Csermely, Sarlós négyes nem került a döntőbe, mi viszont három másodpercen belül maradtunk a végső győzteshez képest, így nekünk állt a zászló. Ám ezt követően a ferencvárosi érdekeltségű, nagy hatalmú sportvezető, Losonczi Tibor Pályi és Romvári helyére beültette Csermelyt és Sarlóst. Végül velük indulhattunk és lettünk ezüstérmesek Mexikóvárosban.
Melis Zoltán 1980-ig versenyzett, de az 1968-ban, huszonegy évesen elért sikert nem tudta felülmúlni. Miután visszavonult, egyből edzőnek állt.
– Addigra már szakedzői diplomám volt, legalulról akartam építkezni. Ám 1983-ban váratlanul felszólítottak, pályázzak a szövetségi kapitányi tisztségre. Előbb hármas társbérletet akartak, ezt nem vállaltam. Meglepetésre később egyedül engem bíztak meg. Első kapitányságom a barcelonai olimpiával zárult. Kétévnyi csepeli lazítást követően elfogadtam az egyiptomi meghívást, ahonnan két versenyzőmmel kijutottam az atlantai olimpiára, ám a hosszabbítás körüli hercehurcát megunva hazajöttem. Aztán csak megküldték az új szerződést, de már nem mentem vissza.
Melis Zoltánt 1997-ben ismét megválasztották szövetségi kapitánynak.
– Alapvetően két eltérő ciklusról beszélhetek. Az elsőben teljesen szabad kezet kaptam, mindenkinek én írtam az edzéstervét, a másodikban viszont már elsősorban koordinátorként működtem. Eredetileg is úgy terveztem, hogy a 2008-as, pekingi olimpiát követően visszavonulok.
A 75 éves legenda is sajnálja, hogy noha volt rá esély, nem sikerült újabb olimpiai érmes egységet kinevelni.
– A kétezres évek elején előbb a Pető Tibor, Haller Ákos, majd a könnyűsúlyú Varga Tamás, Hirling Zsolt kétpárevezős lett világbajnok, de az olimpiai érem nem jött össze. Az edzőcsere, az edző-versenyző kapcsolatok alakulása és az elvégzett munka minősége egyaránt közrejátszhatott az ötkarikás remények meghiúsulásában. Általánosságban is elmondhatom, az evezés nagyon melós sportág, itt tényleg rengeteget kell edzeni. Az U23-as korosztályig ma is jól állunk, de a következő fordulatszám-emelést már hosszú ideje nem sikerül megvalósítani.
Melis Zoltán a nyugdíjba vonulása után sem szakított szeretett sportágával.
– Néhány hónapig csak szerencsétlenkedtem, azután visszasomfordáltam Csepelre, ahol egészen 2016-ig fiatalokkal foglalkoztam, teljesen társadalmi munkában. 2014-ben meghalt a feleségem, akinek mindmáig még a pörlekedései is hiányoznak. A bátyámmal minden hétvégét együtt töltünk, de a legfontosabb számomra egyetlen unokám, a már nyolc és fél éves Viktória.
Borítókép: A kutyái tartják mozgásban Melis Zoltánt (Fotó: Jocha Károly)
