Cristiano Ronaldo mindig téma. A katari világbajnokságon a legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a saját góljának akarta elkönyveltetni csapata első találatát Uruguay ellen, holott tudnia, éreznie kellett, hogy ha szó szerint csak egy hajszállal is, de lemeradt Bruno Fernandes íveléséről. Emellett természetesen továbbra is foglalkoztatja a közvéleményt, hogy hol folytatja a pályafutását, miután november 22-én a Manchester United felbontotta a szerződését a botrányosnak ítélt interjúja után, amelyet Piers Morgan televíziósnak adott.
A Marca szerint is szaúdi klubhoz ír alá Cristiano Ronaldo
Egyre inkább bizonyossá válik, hogy Cristiano Ronaldo az arab világban folytatja a pályafutását, a tekintélyes spanyol Marca is erről ír, megerősítve más források értesüléseit. Az ötszörös aranylabdás, 37 éves portugál valóban a szaúdi al-Naszrhoz írhat alá a katari világbajnokság után, a Marca szerint a szerződése két és fél évre szól majd, és minden egyes esztendőben kétszázmillió euró lesz a futballista fizetése.
A Magyar Nemzet is megírta, hogy Szaúd-Arábiából kapott mesés ajánlatot, és úgy tűnik, hogy ezt az értesülést lassan kihúzhajuk a pletykák kategóriájából, és áthelyezhetjük a tények közé. A mindig jól értesült spanyol Marca ugyanis már elhagyta a feltételes módot, és a kérdőjelek helyére is pontokat tett, amikor részletesen írt Cristiano Ronaldo és az al-Naszr már cseppet sem bimbózó, hanem hamarosan szárba szökő kapcsolatáról. Az amerikai CBS heti 1,2 millió fontos ajánlatot kürtölt világgá egy hároméves szerződéssel, ami kicsivel több mint félmilliárd forint, ismételjük: hetente, a Marca azonban a logikusabb két és fél évre szóló megállapodás aláírását harangozza be, és úgy tudja, hogy az ötszörös aranylabdás évi kétszázmillió euróról egyezett meg a szaúdi klubbal, a jelenleg nyolc mérkőzés után a második helyen álló al-Naszrrel.
További Sport híreink
A portugál már a nyáron kifejezte távozási szándékát a Manchester Unitednél, de nem kapkodtak érte az európai élklubok, Erik ten Hagnál, a „Vörös ördögök” menedzserénél pedig nem számított alapembernek. Ezután jöttek a zűrösebb ügyek, mint például hogy nem volt hajlandó beállni csereként az utolsó percekre vagy a lecserélése után a meccs végét meg sem várta elment a stadionból, majd az említett interjú volt az utolsó szög a kapcsolat koporsójába. Az MU-nál heti ötszázezer fontot kereső Ronaldo fizetési igényeit az európai klubok ajánlatai meg sem közelítik, ahogy a fizetési sapka miatt az észak-amerikai liga (MLS) sem jöhet szóba, így az arab klubok lehetnek leginkább versenyben CR kegyeiért.
További Sport híreink
A Marca megjegyzi: az arab futball viszont időről időre fejlődik, amit bizonyít az is, hogy az al-Naszrt például a többek között a francia Lille-t, Marseille-t és Lyont, valamint az olasz AS Romát korábban vezető Rudi Garcia irányítja, a csapatban pedig ott van a 127-szeres kolumbiai válogatott kapus, David Ospina, a kameruni válogatottat a vb-n is erősítő Vincent Aboubakar, illetve a spanyol Álvaro González is, a csapat pedig egy 25 ezer férőhelyes stadionban játssza hazai mérkőzéseit.
A Marca megemlítette azt is, hogy a szaúdi címvédő al-Hilal tavaly nyáron már felkereste a portugált, de akkor adminisztratív okok megakadályozták a szerződtetését. Ezzel szemben Cristiano Ronaldo al-Naszrbe szerződésének nincs jogi akadálya.
Borítókép: Cristiano Ronaldo a jövője anyagi részével biztosan nem lehet elégedetlen (Fotó: Reuters/Miguel Vidal)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezLang Ádám Ciprusról nem Norvégiába, hanem az NB I-be igazolhat
A 70-szeres válogatott védő elhagyja az Omonia Nicosia csapatát.
Büszkén viselem a román válogatott mezét – mondja a korábbi magyar válogatott játékos
Asma Elghaoui még korábban azt mondta, Magyarországon nem kapta meg az őt szerinte megillető tiszteletet.
Fury: Halálom napjáig hiszem, hogy én nyertem!
A ringből szélsebessen távozó brit bunyós karácsonyi ajándéknak nevezte az ukrán győzelmét.
Szoboszlai összekulcsolt kezekkel aggódik a barátja miatt a szörnyű sérülés után + videó
Az RB Leipzig védője a legjobb barátja volt, amikor ő is Lipcsében játszott.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
Elon Musk durván bírálta Scholzot a magdeburgi brutális terrortámadás miatt
„A mai Mokka után már nem…” – drámai bejelentést tett Szabó Zsófi
Szívszorító hír érkezett a magdeburgi támadással kapcsolatban
Botrányos előzmények, Szoboszlaira brutális feladat vár
Radnai Márk nyílt levele Magyar Péternek – A végén
Veszélyben a 13. havi nyugdíj! Rémes, Magyar Péter tényleg mindent elvenne az idős emberektől?
7 tipp, hogy idén tökéletesen díszített mézeskalácsokat készíthess
Hansi Flick meglepő nyilatkozatot adott a Barcelona újabb veresége után
Szoboszlai összekulcsolt kezekkel aggódik a barátja miatt a szörnyű sérülés után + videó
Megingott a Guardiolába vetett bizalom? Haaland válaszolt
Néhány hónap múlva jogerős ítélet születhet az egyik legrejtélyesebb alvilági leszámolás ügyében
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezLang Ádám Ciprusról nem Norvégiába, hanem az NB I-be igazolhat
A 70-szeres válogatott védő elhagyja az Omonia Nicosia csapatát.
Büszkén viselem a román válogatott mezét – mondja a korábbi magyar válogatott játékos
Asma Elghaoui még korábban azt mondta, Magyarországon nem kapta meg az őt szerinte megillető tiszteletet.
Fury: Halálom napjáig hiszem, hogy én nyertem!
A ringből szélsebessen távozó brit bunyós karácsonyi ajándéknak nevezte az ukrán győzelmét.
Szoboszlai összekulcsolt kezekkel aggódik a barátja miatt a szörnyű sérülés után + videó
Az RB Leipzig védője a legjobb barátja volt, amikor ő is Lipcsében játszott.