Rajtol a foci-vb, amilyet még soha nem láttunk azelőtt

Vasárnap a házigazda Katar és Ecuador egymás elleni mérkőzésével kezdődik a XXII. labdarúgó-világbajnokság. A mostani az első vb, amelyet a Közel-Keleten rendeznek, és egyben az első, amelyet télen bonyolítanak le. 2006 óta mindig európai csapat szerezte meg az aranyérmet, de most Argentína és Brazília is jó eséllyel pályázik a sorozat megtörésére. A végső győztes 42 millió dolláros pénzdíjra tesz szert.

Magyar Nemzet
2022. 11. 20. 8:20
-
FBL-WC-2022-STADIUM-STADIUM 974 Fotó: DAVID GANNON
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A katari vb-n összesen 440 millió dollárt osztanak szét a 32 részt vevő válogatott között, a végső győztes 42 millióval (16,6 milliárd forint) gazdagodik. A pénz fontos tényező, különösen Katarban, ahol a szervező ország nyomására a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) mindössze két nappal a rajt előtt bejelentette, hogy sörtilalmat vezet be az öt rendező város nyolc sta­dionjában és azok környékén. Mindezt úgy, hogy a FIFA főszponzora egy ismert sörmárka. Tényleg bolond vb lehet ebből, de bízzunk benne, hogy a pályán rendkívüli lesz.

Labdarúgó-vb, A csoport, 1. forduló, vasárnap: Katar–Ecuador 17.00 (tv: M4 Sport).

Itt talál meg mindent, amit a katari vb-ről tudni érdemes: https://magyarnemzet.hu/futball-vb-2022

Borítókép: Katar készen áll a foci-vb kezdetére (Fotó: David Gannon)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.