A vb-döntők leggyorsabb gólját a hollandok szerezték az 1974-es, németországi tornán a házigazda NSZK ellen. A FIFA statisztikája szerint mindössze 88 másodperc kellett hozzá. A narancsmezesek kezdték a játékot, tizenhatot passzoltak, amikor Johan Cruyffhoz került a labda, a korszak és a vb legnagyobb sztárja betört vele a 16-oson belülre, ahol felvágták, Johan Neeskens pedig belőtte a büntetőt. A vb-t azonban a németek nyerték meg, 2-1-re fordítva a müncheni Olimpiai stadionban.
Az első világbajnokságot 1930-ban rendezték meg, de hatvan évet kellett várnia arra, hogy a világbajnok a döntőben ne kapjon gólt. Az olaszországi torna fináléjában az NSZK 1-0-ra nyert Argentína ellen. A mindössze 23 éves Bodo Illgner kapuját nem tudták bevenni a római Olimpiai stadionban.
A FIFA összeállításában sajnos mi is ott vagyunk: egyetlen esetben fordult elő, hogy egy válogatott kétgólos hátrányból fordított, az 1954-es, svájci vb döntőjében a nyugatnémetek 0-2-ről 3-2-re nyertek az Aranycsapat ellen. Úgy, hogy négyéves veretlenségi sorozattal rendelkező együttesünk már a 8. percben 2-0-ra vezetett. S a „Mágikus magyarok” a csoportkörben 8-3-ra legyőzték a Die Mannschaftot – forgatja meg a kést a szívünkben a FIFA…
Csapattársak között a legnagyobb korkülönbség 22 év volt: az 1982-es spanyolországi döntőt a nyugatnémetek ellen 3-1-re megnyerő olaszoknál a kapus Dino Zoff 40 éves volt, a védő Giuseppe Bergomi csupán 18.
Három gólt egyetlen labdarúgó szerzett vb-döntőben: az angol Geoff Hurst 1966-ban a Wembley-ben, ahol a házigazda hosszabbítás után 4-2-re gyűrte le a nyugatnémeteket. A döntő gólt a 101. percben Hurst szerezte, de ez minden idők egyik legvitatottabb találata, a lövése a felső lécről pattant le – örök rejtély marad, hogy hova.
Hurst aztán a 120. percben is betalált, és ezt a gólt semmiképpen sem lehetett volna megadni, mert az ünneplő szurkolók egy része már a pályán volt, amint az alábbi videón is látszik:
Akad egy játékos, aki két különböző ország színeiben is játszott vb-döntőt. Luis Monti 1930-ban, Uruguayban szülőhazáját, Argentínát képviselte a házigazda ellen, négy évvel később pedig hazát váltva Olaszországban már ő volt otthon a Csehszlovákia elleni döntőben. Másodjára az arany is összejött neki.
