Óriási bravúrral, a hajrában nagy hátrányból fordítva győzte le a magyar válogatott Izlandot. Sokáig emlékezetes, hősies mérkőzés volt ez a svédországi világbajnokságon. Ezzel a sikerrel a magyar csapat két fordulót követően az első helyen áll a D csoportban, és két pontot biztosan visz magával a középdöntőbe. Ez a kettő azonban négy is lehet, ha hétfőn, folytatva a menetelését, nyerni tud Portugália ellen is.
A portugálok kapitánya tett egy kisebb szívességet a magyaroknak
Eltiltással érkezett a svédországi férfi kézilabda-világbajnokságra Paulo Pereira, ám úgy tűnik, a portugálok szövetségi kapitánya, kijátszva a szabályokat, a technikát használva kommunikált a kispaddal. A dán TV2 értesülése szerint emiatt egy újabb meccsre eltilthatják, ami azt jelentené, hogy hétfőn nem irányíthatná a csapatát a magyar válogatott ellen sem.

Az ellenfélnél jelenleg a szövetségi kapitány, Paulo Pereira szolgáltatja a legérdekesebb témát, aki a trükközésével akár a magyar válogatott malmára is hajthatja a vizet. Egy korábbról hozott eltiltása miatt nem lehetett ott a kispadnál az első két fordulóban. A szakember így egy fülkéből nézte végig az első körben lejátszott, Izland elleni találkozót, azonban felmerült a gyanú, hogy fülesen keresztül kommunikált az őt helyettesítő segítőjével, Paulo Fidalgóval. A másodedző meglepő magyarázattal állt elő, elmondása szerint korábbi fülproblémája miatt volt szüksége fülesre, hogy ezáltal is megszűrje a lelkes izlandi szurkolókkal teli lelátóról érkező zajt. Pareira is azt állította, ő nem kommunikált a kispaddal, a videóelemzővel tartotta a kapcsolatot.
További Sport híreink
Érdekesség, hogy a következő mérkőzésen Dél-Korea ellen egyikük fülében sem volt semmilyen készülék, a jelek szerint Paulo Fidalgo hallása villámgyorsan megjavult. Ezt azonban a nemzetközi szövetség, az IHF illetékesei sem vették be, és a dán TV2 információja szerint újabb egy meccsre eltilthatják Pereirát, aki ráadásul komolyabb pénzbüntetésre is számíthat, amiért kijátszották a szabályokat. Ha így történik, akkor a portugál szövetségi kapitány nem lehet ott a magyar válogatott ellen sem a hétfő este 20.30 órakor kezdődő találkozón, persze addig a portugálok fellebbezhetnek is az esetleges újabb eltiltás ellen.
Borítókép: Paulo Pereira bajban van a füllentése miatt (Forrás: TV2.dk)
További Sport híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Megérte elhagyni a Fradit? Máris megbüntette Varga Barnabásékat az AEK tulajdonosa
Összesen 400 ezer eurót kell az athéni csapat tagjainak befizetni a klubkasszába az előző két meccsen nyújtott gyengébb teljesítményért.

Kerkez Milos bátyja, Kerkez Marko az Arisz Szaloniki labdarúgója lett + videó
Varga Barnabás után újabb magyar játékos szerződött a görög bajnokságba.

A Tank ideje végleg leáldozott, elfogatóparancsot adtak ki a profi boksz fenegyereke ellen
Eddig hatszor tartóztatták le verekedés, balesetokozás és családon belüli erőszak miatt, legutóbb 2023-ban szabadult a börtönből.

„Illett volna tudniuk” – odaszúrt riválisainak a hirtelen sztárrá vált kajakos, Csikós Zsóka
Már előre köszönnek világ- és Európa-bajnokunknak, aki bevallottan nehezen rázódott vissza a munkába.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Megérte elhagyni a Fradit? Máris megbüntette Varga Barnabásékat az AEK tulajdonosa
Összesen 400 ezer eurót kell az athéni csapat tagjainak befizetni a klubkasszába az előző két meccsen nyújtott gyengébb teljesítményért.

Kerkez Milos bátyja, Kerkez Marko az Arisz Szaloniki labdarúgója lett + videó
Varga Barnabás után újabb magyar játékos szerződött a görög bajnokságba.

A Tank ideje végleg leáldozott, elfogatóparancsot adtak ki a profi boksz fenegyereke ellen
Eddig hatszor tartóztatták le verekedés, balesetokozás és családon belüli erőszak miatt, legutóbb 2023-ban szabadult a börtönből.

„Illett volna tudniuk” – odaszúrt riválisainak a hirtelen sztárrá vált kajakos, Csikós Zsóka
Már előre köszönnek világ- és Európa-bajnokunknak, aki bevallottan nehezen rázódott vissza a munkába.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!