Majd hozzátette, hogy a futballista 2020 nyarán 600 ezer euróért érkezett, tehát legalább hat-nyolcszoros (vagy ennél is nagyobb...) haszonnal értékesíthetik.
Ami biztos, Laidouni Zalaegerszegen kezdi meg a tavaszi szezont
Az elmúlt években már hozzászokhattunk, hogy Magyaroszágon is már január végén megkezdődik a labdarúgó tavaszi szezon. A Ferencvárosnak ismét feszes a programja, rögtön az első két hétben bepótolja két elhalasztott mérkőzését: előbb a mai nyitányon a ZTE vendégeként, majd egy hét múlva Pakson lép pályára. A Fradi ma még minden bizonnyal Aissa Laidounival a soraiban áll ki, akinek a sorsa a hol idény slágertémája volt. A tunéziai válogatott játékost a hírek szerint Anglia kivételével az összes topbajnokságból megkörnyékezték, de egyelőre a klub nem kapott érte megfelelő ajánlatot.

Ha csak ma délelőtt nem történik váratlan fordulat az ügyében, Laidouni ma ott lesz a zalaegerszegi szezonnyitón. Miként Eduvie Ikoba is, a ZTE középcsatára, aki a paksi Varga Barnabással holtversenyben, tíz találattal vezeti az NB I góllövőlistáját. A nigériai csatár tegnapi hír szerint 2025 nyaráig meghosszabbította a szerződését a ZTE-vel.
A két csapat téli felkészülése jelentősen eltért egymástól, mégpedig azon egyszerű okból kifolyólag, hogy a ZTE volt az egyetlen első osztályú együttes, amelyik nem utazott el külföldi edzőtáborba. A ZTE mind a négy felkészülési meccsét megnyerte – sorrendben az osztrák Hartberg, az NB II-es Gyirmót, a szlovén Lendva, valamint a szlovák Rózsahegy ellen –, a Fradi viszont a háromból csak egyet, a német Augsburg ellen, a lengyel Piast Gliwicétől kikapott, a cseh Viktoria Plzennel pedig döntetlent játszott a spanyolországi edzőtáborban. Ennek persze már azért sincs jelentősége, mert a címvédő erősebb partnerek közül válogathatott.
– Emlékszem, a Zalaegerszeg ellen játszottuk az őszi idény egyik utolsó bajnokiját. Hazai pályán szerepeltünk, de nem volt könnyű dolgunk, végül 2-1-re nyertünk. Az ellenfél egy nagyon energikus, agresszív, jó csapat, de ez a magyar ligában játszó legtöbb együttesről elmondható. A célunk természetesen az, hogy győzelemmel kezdjük az évet – Sztanyiszlav Csercseszov a Fradi.hunak nyilatkozva így várja a találkozót.
Egykori elődje, Ricardo Moniz is bizakodó.
– Fontos lesz a keddi találkozó mindkét csapat számára, szeretnénk jól indítani az évet. Nagyon várjuk, hogy ismét hazai környezetben lépjünk pályára. A keddi edzőmérkőzéseket két különböző csapattal játszottuk végig, dicséret illeti a játékosaimat, mert jó mentalitással léptek pályára, igazi konkurencia van a kezdő tizenegybe kerülésért. A fiatalok domináns szerepet kapnak nálunk, ami fontos a klub filozófiáját tekintve. Jó erőben vagyunk, fitten várjuk a Ferencváros elleni mérkőzést – mondta Moniz a ZTE honlapjának.
NB I, a 2. fordulójából elhalasztott mérkőzés:
ZTE–Ferencváros 18.30 (tv: M4 Sport)
Az NB I állása:
1. Ferencváros 14 11 1 2 34-12 34 pont
2. Kecskemét 16 6 8 2 23-16 26
3. Kisvárda 16 7 4 5 27-29 25
4. Puskás Akadémia 16 6 7 3 22-18 25
5. ZTE 15 6 4 5 24-17 22
6. Paks 15 6 3 6 27-26 21
7. Debrecen 16 5 5 6 27-27 20
8. Fehérvár 16 5 4 7 20-23 19
9. Mezőkövesd 16 4 4 8 18-26 16
10. Újpest 16 4 4 8 19-29 16
11. Honvéd 16 4 4 8 16-27 16
12. Vasas 16 3 6 7 13-20 15
Borítókép: Aissa Laidouni a Ferencváros legnagyobb értéke (Fotó: Nemzeti Sport/Földi Imre)
További Sport híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!