– Ez vereséggel felérő döntetlen. Nem érzem jónak a saját teljesítményemet sem – kommentálta a történteket a Puskás Akadémiából a válogatott Nagy Zsolt.
Hornyák Zsolt vezetőedző is óriási csalódásként élte meg a döntetlent. A sajtótájékoztatón kiemelte: többet kell tennünk a győzelemért, és le kell küzdenünk a sikertelen befejezések okozta görcsöt.
A Vasas vezetőedzője, Kondás Elemér így értékelt:
– Rosszul kezdtük a találkozót, kicsit langyosak voltunk, kevés volt az előre passz és a beindulás, sok olyan labdát elveszítettünk, amit nem kellett volna. Ezután váltottunk, a második félidőben abszolút rámentünk az ellenfélre, az első gól után egy jókora időszak a miénk volt, ott lehetett volna még gólt lőni. A vége ki-ki mérkőzés lett, mindkét csapat ment a győzelemért. Nem sikerült bevinnünk a második találatot, de nyilván a végén figyelni kellett arra, hogy azért ne kontrázzanak bennünket és nehogy vereséggel távozzunk. Összességében azt mondom, hogy jó ez az egy pont, bár ezt a mérkőzést meg lehetett volna nyerni, főleg a második félidei játékunkkal.
Az angyalföldiek pontszerzése azt jelenti, hogy elmozdultak a tabella utolsó helyéről, megelőzték a Honvédot, amely szombaton hazai pályán játszik a Kisvárdával.
NB I, 18. forduló:
Puskás Akadémia FC–Vasas FC 1-1 (1-0), Felcsút, 1000 néző, v.: Vad II., gólszerzők: Slagveer (13.), illetve Berecz (56.)
szombaton játsszák:
Paksi FC–Kecskeméti TE 14.30
Budapest Honvéd–Kisvárda Master Good 17.00
MOL Fehérvár FC–Debreceni VSC 19.30
vasárnap játsszák:
ZTE FC–Mezőkövesd Zsóry FC 15.00
Ferencvárosi TC–Újpest FC 17.30
Az NB I állása:
1. Ferencváros 17 13 2 2 39-14 41 pont
2. Kecskemét 17 7 8 2 25-17 29
3. Kisvárda 17 7 5 5 29-31 26
4. Puskás Akadémia 18 6 8 4 23-20 26
5. Debrecen 17 6 5 6 30-27 23
6. ZTE 17 6 4 7 25-22 22
7. Paks 17 6 4 7 30-31 22
8. Fehérvár 17 5 4 8 21-25 19
9. Mezőkövesd 17 5 4 8 19-26 19
10. Újpest 17 5 4 8 21-30 19
11. Vasas 18 3 8 7 14-21 17
12. Honvéd 17 4 4 9 17-29 16
Borítókép: A forduló nyitómeccsén igazságos döntetlen született (Forrás: Puskás Akadémia)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!