A vesztes edző odaszúrt az MTK-nak: Mi játszottuk a futballt, ők lőtték a gólokat

Az NB II aranyrangadóján a játéknap előtt a második helyen álló MTK 4-2-re legyőzte a Diósgyőrt, és ezzel átvette a vezetést a tabella élén. A két edző Horváth Dávid és Kuznyecov Szergej a saját aspektusából elemezte az eseményeket.

Magyar Nemzet
2023. 03. 13. 23:43
null
Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Horváth Dáviddal képtelen kikapni az MTK. A fiatal edző a tavalyi NB I-es szezon hajrájában beugróként segítette a kék-fehéreket, akkor három győzelem és egy döntetlen vlt mérlege a kék-fehérekkel. tavaly októberi menesztése után ismét Horváth kapta meg a bizalmat, és amióta átvette a csapat irányítását, az MTK a Diósgyőr elleni 4-2-re megnyert rangadót is beleszámítva, 14 meccse veretlen. 

Ezzel együtt az MTK edzője elismerte, hogy nem minden ment úgy a DVTK ellen, ahogy ő azt elképzelte. – A mérkőzés elején védekezésre kényszerültünk, de igyekeztünk kihasználni a kontraakciók lehetőségét, és szerencsére ez sikerült is. Az első két gól után, főleg a második félidőben egyre magabiztosabbak lettünk, s a szünet után kimondottan jól játszottunk. A találkozó a harmadik gólunk után eldőlt, ugyan estek még gólok mindkét oldalon, de akkor éreztem, hogy kézben van a találkozó. Örülök a győzelemnek, és annak is, hogy több jó egyéni teljesítményt is láttam a csapatban – értékelt a győztes hadvezér.

Horváth Dáviddal továbbra is veretlen az MTK     Fotó: Koncz Márton/Nemzeti Sport

A Diósgyőr edzője, Kuznyecov Szergej a 4-2-es vereség ellenére határozottan állította, hogy csapata játékban jobban teljesített, mint az MTK, de ez eredményben nem mutatkozott meg.  – Fájdalmas vereséget szenvedtünk. Próbálunk támadni, de ennek mindig megvannak a veszélyei. Játékban jobbak voltunk, de a meccset az MTK nyerte meg. Minden bekapott gólunkat súlyos egyéni hibák előzték meg, például egy labdaeladás a középpályán. A vereség és a hiba benne van a játékban, már a következő mérkőzésre koncentrálunk, mennünk kell tovább a saját utunkon. Én a támadó futballban hiszek, ezt próbálom átadni a csapatnak, és a vereség sem tántoríthat el minket ettől – mondta Kuznyecov.

Labdarúgó NB I, 27. forduló: MTK–Diósgyőr 4-2 (2-0), gólszerzők: Horváth A. (27.), Bognár I. (39.), Stieber Z. (58.), Zuigeber (74.), ill. Jurek (63., 87.). Az élcsoport: 1. MTK 59 pont, 2. Diósgyőr 58, 3. Pécs 47.

Borítókép: A DVTK edzője finoman odaszúrt az MTK-nak (Fotó: Mirkó István) 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.