Rossz passzban volt a Puskás Akadémia a debreceni rangadó előtt, hiszen a legutóbbi három tétmeccsén nyeretlen maradt, kétszer ki is kapott, így a Magyar Kupaából is kiesett az elődöntőben. Meg is indultak a pletykák a sajtóban a Sportal információja alapján, miszerint a felcsúti Kovács Zoltán személyében új sportigazgatót, Szergej Kuznyecov személyében pedig új vezetőedzőt tervez szerződtetni. Hornyák jelenleg a legrégebb óta hivatalban lévő vezetőpedző az NB I-ben, három éve és kilenc hónapja irányítja az együttest, mögötte a második helyen a kecskeméti Szabó István következik kevesebb mint két évvel.

– Szerintem a sajtó túlzásba vitte azt, hogy feszültség van nálunk, nem is értem a dolgot – reagált Hornyák a debreceni győzelem után az M4 Sport kamerája előtt. – Egy szerencsétlen öngóllal estünk ki a kupából, a KTE jobb volt ellenünk, de ott ha Plsek kapufája bemegy az első percben, akkor teljesen más a mérkőzés. Akkor beszéljünk hullámvölgyről, ha lesz zsinórban öt vesztes meccsünk, akkor felállok és hazamegyek, de amíg van esély, addig küzdeni fogok tovább én is és a csapatom is. Ironikusan azt is mondhatnám, hogy minden héten Debrecenbe kell jönni játszani, és akkor minden rendben lesz.
Magáról a meccsről azt mondta Hornyák, hogy szerinte a csapata megérdemelt győzelmet aratott, egyértelműen jobb volt, mint a DVSC: – Örülök a csapatomnak, megmutatta, hogy tud futballozni. Beszéltünk arról, hogy ebből a gödörből ki kell másznunk, ez nem tudás, hanem az akarat és a hozzáállás kérdése volt. Ma láttuk, Szolnoki hogyan küzd a pályán, ez hiányzott például a Kecskemét ellen. A küzdőszellem ma megvolt és a minőség is.
Nem foglalkozik azzal, amit nem befolyásolhat
Nem osztotta Hornyák véleményét a Debrecen vezetőedzője, Srdjan Blagojevic, akinek a csapata két győztes bajnoki után kapott ki újra, hazai pályán pedig az utóbbi időben siralmas a teljesítményük, hiszen a legutóbbi öt debreceni tétmeccséből már négyet elveszítettek (egyedül a szinte már biztos kieső Vasast győzték le otthon február közepe óta).