– Három nagy esélyünk volt az elmúlt hetekben, hogy bebiztosítsuk a harmadik helyünket, de sajnos ismét elszalasztottuk a lehetőséget, ráadásul gólt sem szereztünk – kesergett a válogatottban is bemutatkozott csatár. – Nem tudom, mi az oka, hogy megakadt a gépezet, de meg kell fejtenünk, mert az utolsó meccsen muszáj begyűjteni a három pontot. Frusztrál, hogy pont ezen a három mérkőzésen nem tudtam betalálni, pont amikor a legjobban kellett volna. Máskor az ember hármat lő, de fontosabb lett volna ezeken a meccseken egy, és akkor talán nyerünk.
„Hagytuk őt cigi cagázni” – fura rituáléról beszélt a Puskás edzője + videó
Fontos 2-0-s győzelmet aratott a Puskás Akadémia pénteken a Paks otthonában, amellyel lépéselőnybe került közvetlen riválisával szemben a labdarúgó NB I bronzérméért folytatott harcban. Furcsa hangok szűrődtek ki a felcsútiak öltözőjéből a siker után, Hornyák Zsolt vezetőedző pedig elárulta miről volt szó. Úgy hívják a rituálét, hogy cigi caga.

A Kisvárda kiengesztelte a szurkolóit
Az NB I másik pénteki meccsén a Kisvárda hazai pályán 2-1-re legyőzte a már kiesett Vasast, és megszületett a várdaiak 200. NB I-es gólja is.
– Szerettük volna győzelmekkel befejezni az idényt, a szurkolókat is visszanyerve – fogalmazott a hatodik helyen álló Kisvárda játékosa, Széles Imre. – Múlt héten is kijöttek az egyik edzés előtt, biztattak minket, ez nagyon fontos. Idény elején a harmadik hely volt a cél, ami elúszott a nyeretlenségi széria miatt, most szeretnénk legalább a tabella első felén zárni.
| NB I, 32. forduló Péntek Paks–Puskás Akadémia 0-2 (0-0), Paks, 2612 néző, jv.: Bogár. Gólszerző: Plsek (76.), Corbu (94.) Kisvárda–Vasas 2-1 (1-1), Kisvárda, 2380 néző, jv.: Andó-Szabó. Gólszerző: Mesanovic (11-esből 45+5), Matheus (47.), illetve Berecz (39.) Szombat Fehérvár–ZTE 14.10 (M4 Sport) Ferencváros–Debrecen 17.45 (M4 Sport) Vasárnap Budapest Honvéd–Mezőkövesd Zsóry FC 14.10 (M4 Sport) Újpest–Kecskemét 17.30 (M4 Sport) |
Borítókép: Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia edzője (Fotó: MTI/Derencsényi István)
További Sport híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!