Temesvári Andrea készíti fel az Australian Open magyar nyertesét

Máthé Gábor a siket teniszezők között mindent elért, amit csak lehet, nyert a hallássérülteknek rendezett olimpián, győzött az idei Australian Openen, de még vannak céljai, amelyek elérésében a korábbi magyar világklasszis, Temesvári Andrea segít neki.

Gőz József Miklós
2023. 05. 18. 9:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

Előbb a Tatár SC színeiben, majd a DEAC-ban versenyzett. Az már magától értetődő volt, hogy Gábor a szintén Pallagon, a Balázsházy technikumban létesített gimnáziumi sportosztályban folytatta tanulmányait. Ez ugyanis a teniszcentrum inspirálására jött létre, nem véletlenül, hiszen az alapító Tatár családból ketten is itt voltak korábban testnevelő tanárok.

Új lehetőségeket, s egyre jobb eredményeket hozott számára, hogy bekapcsolódhatott a siketek számára kiírt versenyekbe. Így aztán megkezdődhetett Máthé Gábor nemzetközi versenyzői pályafutása a hallássérültek között. Hamarosan jöttek az első eredmények is. 2000-ben a siket Európa-bajnokságon a döntőbe került, 2004-ben ugyanezen a versenyen már az 5. helyen végzett. Világkupákon, világbajnokságon egyre többször végzett az első helyen. S jött 2009, amikor a siketek részére rendezett olimpián bronzérmet szerzett, s 2013, amikor aranyérmesként a dobogó legfelsőbb fokára lépett. Kilenc évvel ezután még mindig jó volt az ezüstéremre. Továbbra is versenyez mindkét kategóriában. Egyszer fedett pályán magyar bajnokságot nyert. Jelenleg kilencedik a teljes magyar ranglistán, s első a siketek világrangsorában.

 A most 37 éves játékos még megcélozza a következő, siketek számára rendezendő olimpiát, aztán edzőnek szeretne állni – olvastam egyik korábbi interjújában. Egy kicsit bizonytalan ebben.

– Igaz, hogy negyvenéves leszek akkor, de nem biztos, hogy éppen akkor kell befejeznem. Úgy érzem, most vagyok életem legjobb formájában. Temesvári Andrea agresszívebbre hangolta a játékomat, mondván: elég, ha a civil életben szelíd vagyok, a pályán több kell. A stílusomat keményebbre, támadóbbá tette – mondta az érdeklődésünkre. Így a visszavonulás egyelőre prolongálva.

Nem véletlen, hogy ilyen karrier közepette meghívták az idei Australian Open siketeknek rendezett versenyére, amit megnyert, s ott lesz a Roland Garros idei versenyének bemutatóján is.

– Ez ugyan csak bemutató lesz, amelyre egy februári francia versenyen hívtak meg bennünket Andreával, de jövőre már Párizsban is teljes versenyt rendeznek a hallássérülteknek. A franciák nagyon komolyan veszik a hátrányos helyzetűek sportját. Ott a helyem, s remélem, hogy valamikor Wimbledonban és más, hagyományos tenisz helyszíneken is lesz ilyen verseny – fogalmazta meg a vágyait.

Azt is megtudjuk, hogyan viszonyul a Párizsban őt váró salakpályához.

– Mivel salakon nőttem fel, korábban előnyösebb volt számomra. Ma már másként van. 2019-től, amióta elkészült az egyesületem, a DEAC négy pályás fedett csarnoka, egész télen kemény pályán edzhetek.

Persze nem szokott el a salaktól, amit egy debreceni és egy nyíregyházi nyílt verseny után ismét kipróbálhat.

Borítókép: Máthé Gábor és Temesvári Andrea 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.