Mit csinál Szántó Tamás a Rapid Wiennél?
Hivatalosan a Rapid Wien második együttesének csapatmenedzsere, de az edzői stáb munkáját is segíti pályaedzőként, valamint egyéni képzéseket tart a játékosoknak. Közben az első csapatnál is bedolgozik, például most, hogy az osztrákok ellenfele a Debrecen a Konferencialiga-selejtező harmadik fordulójában (az első meccset csütörtökön, Bécsben rendezik), segédkezett a magyar klub feltérképezésében.
– Édesapám Szombathelyen dolgozik a Haladásnál, de ettől függetlenül is aktívan követem a magyar futballt. Mivel ezt Bécsben tudják rólam, kérték a véleményemet a Debrecenről, részt vettem a videoelemzői munkában is – mesélte Tamás, aki folyamatosan tanul, edzőként C licences képesítése van, hamarosan elkezdi a B licences tanfolyamot, és játékosmegfigyelői képzésre is jár. – Még nem tudom, milyen irányba visz az élet – tette hozzá. – Csapatmenedzserként főként az irodában dolgozom, foglalkozom az igazolásokkal, szerződésekkel, minden olyan háttérdologgal, ami kell egy csapat működéséhez, de közben azt is élvezem, amikor a pályán lehetek az edzéseken. Játékosként most lehetnék a csúcson, ezen a területen viszont még nagyon fiatal vagyok, ez most a tanulás ideje. Próbálok mindenbe belekóstolni, minél több tapasztalatot szerezni.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!