
Hadvina Dóra bosszús a középfutam miatt
A női négyes végleges összetétele csupán néhány héttel a világbajnokság előtt alakult ki, Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara, Rendessy Eszter és Hadvina Dóra bizakodva készült a vb-re, a kvótán felül érmet is várva. A lányok bemutatkozása nem sikerült a legjobban, az előfutamban másodikok lettek a kínaiak mögött, ami azért bosszantó, mert futamgyőzelemmel egyből a fináléba kerülhettek volna.
– Mérges vagyok, mert a rajtunk nem sikerült túl jól, és emiatt az egész pálya kapkodós lett, megpróbáltuk utolérni a többieket, akik nagyon elmentek – a Tokióban olimpiai bajnok Hadvina Dóra nem is beszélt mellé. – Bizonyos szempontból előny, másrészt pedig hátrány, hogy megyünk még egy pályát a döntő előtt. Esztinek és Taminak is van még ezenkívül száma, így jobb lett volna, ha nem kell középfutamoznunk.
A világbajnokságon még csütörtökön is csak elő- és középfutamokat bonyolítanak le, pénteken már döntőket is rendeznek.
Csipes Tamara egyesben javított
A kétszeres olimpiai bajnok Csipes a négyes előfutama után néhány órával szállt újra vízre kajak egyes ötszáz méteren, és durván egy hajó előnnyel ért elsőként a célba.
– Ilyennek terveztem ezt a futamot. A négyes nem esett jól, és ezért azt szerettem volna, hogy ez viszont jól menjen, de persze úgy, hogy elöl érek be. Az elejét, az első 150 métert megnyomtam, utána aztán egyre jobban kiengedtem. Mentálisan és fizikálisan is sokkal jobban érzem magam, mint májusban–júniusban. Edzésen nagyon jó időket megyek, ami jó kiindulási alap – értékelt a Honvéd 33 éves klasszisa.
Csipes Tamara Tokióban ezüstérmes lett Lisa Carrington mögött, az előző évet kihagyta, s elismeri, még nem nyerte vissza teljesen a korábbi formáját.
– Most azért nem érzem ugyanolyan állapotban magam, mint az olimpia előtt, van még rajtam súlyfelesleg. De ezzel most nem foglalkozom, idén még nem akartam mindent vérre menően csinálni, a mostanit alapvetően egy visszatérő évnek terveztem. Lisa jelenleg a top versenyző, ő az olimpiai bajnok és a vb-címvédő, nekem az a mérce, hogy hozzá képest hol tartok most. A vele való csatából sokat meg fogok tudni – tette hozzá a kiváló kajakos.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!