A szezon csapnivalóan indult, a korábbi francia világbajnok védő, Laurent Blanc vezetésével a Lyon az első négy fordulóban egy döntetlen mellett háromszor is vereséget szenvedett. Az őt váltó olasz világbajnok hátvéd, Fabio Grosso sem tudott csodát tenni: eddig két döntetlent ért el, és háromszor is kikapott a csapattal. A Lyon az utolsó helyen áll a bajnokságban, de az új klubelnök, John Textor nem beszél kiesési gondokról, brazíliai erősítésekről annál inkább. – A nyáron nem kaptunk szabad kezet. Minden januárban fog eldőlni. Pénzügyileg minden nagyon jól alakul. Még ha ez egy bonyolult időszak is lesz, akkor is belevágunk. Különösen Brazíliában leszünk aktívak – előre vetítve ezzel néhány játékos érkezését a brazil Botafogótól.
Vérző fejű világbajnok, dilettáns tulajdonos a leépült sztárcsapatnál
Mélypontra süllyedt az Olympique Lyon, a 2010-ben és 2020-ban is Bajnokok Ligája-elődöntőben szerepelt labdarúgócsapat még nyeretlen a szezonban, az öltöző nem áll ki egységesen az edző mellett, nem mellesleg az érintett, a szezon közben beugró Fabio Grosso alaposan megsínylette a Marseille-szurkolók támadását. Lyonban az amerikai többségi tulajdonos belépésével kezdődtek a problémák.


A tulajdonos hozzá nem értése mellett Lyonban már az öltözőben is gondok vannak. Jérôme Rothen, a korábbi francia válogatott focista az RMC-nek elmondta, hogy a Lyon játékosai korántsem elégedettek Fabio Grosso munkásságával.
A L'Equipe szerint Grosso az eset után nagyon feldúlt volt, ezért elkezdte keresni az árulókat az öltözőben. Az olasz szakember állítólag összegyűjtötte játékosait az öltözőben, hogy kiderítse, melyikük szivárogtatott Rothennek. Grosso állítólag harminc percig kereste a téglát, de a sikertelen akciója után dühösen lefújta a csapat edzését.
Ezek után történt a már említett marseille-i incidens, a legutóbbi hétvégén a Lyon csak 1-1-es döntetlenre volt képes Bölöni László újonc csapata, a Metz ellen. Tehát továbbra is az egyetlen együttes a topligákban, amelynek még nincsen győzelme az idei szezonban.
Ha ez így folytatódik az amerikai klubelnök hamarosan menesztheti Fabio Grossót, de idővel önvizsgálatot is tarthat. Rekordidő alatt züllesztette le a kétezres évek nemzetközi szinten kiemelkedő francia csapatát, a Lyont.
Az Origo cikke ITT érhető el.
További Sport híreink
Borítókép: Fabio Grosso vérző fejének a képe bejárta a világsajtót (Fotó: AFP)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!