Visszavonul az edzőlegenda, az FTC már az utódját is megtalálta

Az FTC női vízilabdacsapatát irányító Gerendás György bejelentette, hogy az idény végén befejezi edzői pályafutását. A klub már meg is találta az utódját, a következő szezontól Matajsz Márk veszi át a csapatot.

Forrás: MTI2024. 02. 03. 10:48
_34A7401 Gerendás György
Budapest 20230922 Vízilabda BL-selejtező UVSE - Ferencváros FTC Fotó balogh László Nemzeti Sport Gerendás György Fotó: Laszlo Balogh
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Két éve hoztam meg ezt a döntést, amit akkor közöltem a vezetőséggel. Most nem emlékeztetett senki erre, de tartom magam az elhatározásomhoz és ahhoz, amit kimondtam. Nagyon jó érzés lenne bajnoki címmel zárni a karrieremet, de ebben a korban sokkal jobban örül az ember a lányok győzelmének. Ahogy többször láttam őket búskomornak és elkeseredettnek egy-egy zakó után, nagyon szeretném, ha egy ilyen nagy siker után is láthatnám őket – mondta a zöld-fehér klub honlapján a játékosként olimpiai bajnok Gerendás György, aki február 23-án ünnepli a 70. születésnapját.

Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető alelnöke szerint bár a női csapattal még nem nyert bajnoki címet, a Fradi sokat köszönhet az idény végén visszavonuló szakembernek. – Soha nem felejtem el az első közös sajtótájékoztatónkat Gyurival, ahol azt mondta, hogy eddig minden csapatától bajnokként távozott. Ez akkor is igaz lesz, ha idén már nem sikerülne nyernie, hiszen meggyőzősdésem, hogy a férficsapat első sikereiben és aranyérmeiben Gyuri munkája is benne volt. Éppen ezért én úgy tekintek rá, hogy azt a tervet, hogy ő bajnokként távozzon, teljesítette. Gerendás György mindig is a klub bajnoka marad, hiszen ő az FTC olimpiai bajnoka, tehát ha semmit nem nyer, akkor is a mi bajnokunk marad örökre.

A Ferencváros szombaton azt is bejelentette, hogy Gerendás György helyét a következő szezontól a jelenleg a Szentest irányító Matajsz Márk veszi át, aki saját bevallása szerint a fegyelemben, a szigorban és az alázatos, kemény munkában hisz, de fontosnak tartja a jó hangulatú munkamorált, mert a játékos akkor tud jól teljesíteni, ha jól érzi magát a bőrében. A 45 éves tréner 1997 és 2001 között játszott a fővárosi egyesületben.

– A pályafutásom legszebb éveit itt töltöttem! Négy szezont játszottam a Ferencvárosban, és sikerült nyernünk bajnoki címet, Magyar Kupát és KEK-et. Utóbbit ráadásul fantasztikus közönség előtt, telt házas mérkőzésen a Komjádiban háromezer-ötszáz nézővel, utána a trófeaátadás a Fradi–Újpest derbi szünetében az Üllői úton húszezer szurkoló előtt. Ez így fiatalon, egy vidékről feljött fiúnak olyan élmény volt, ami máig örök, kitörölhetetlen emlék – mondta Matajsz, aki elárulta, nem hezitált sokat, amikor felkérték a feladatra.

Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető alelnöke elárulta, igyekeztek olyan szakembert találni, akinek van kötődése a klubhoz.

A Ferencváros hét győzelemmel és egy vereséggel vezeti a női bajnokság alapszakaszát.

Borítókép: Gerendás György (Fotó: Nemzeti Sport/Balogh László)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.