A történelmi dátum 1908. április 19. A magyar labdarúgás szervezettségében éppen csak túl volt az első lépéseken, a bajnokság 1901 óta zajlott, de a csapatok esetlegesen is összecsaptak olykor, és erre kiváló alkalmat nyújtottak húsvét ünnepi napjai. Először 1900-ban jött össze erre az időszakra érdeklődésre igényt tartó találkozó, és ez egyáltalán nem túlzás: a cseh Slavia Praha nyolcezer néző előtt mérkőzött meg a BTC-vel. Hét évvel később kaptak szervezett formát ezek a húsvéti kilencven percek, így született meg a Húsvéti Serleg, amelyet később átkereszteltek Húsvéti Tornára. (A korabeli lapok az Arcanum adatbázisában érhetők el.)
Egy ideig a Ferencváros, az MTK, a BTC és MAC szerepelt ezen a körmérkőzéses tornán, később az utóbbi kettő cserélődött, majd külföldi csapatok is csatlakoztak. Ám ne szaladjunk nagyon előre, maradjunk még ezen a jeles napon 1908-ban! Hűvös idő nagy széllel, ez jellemezte húsvét vasárnapját,
ám ennek ellenére ötezer néző fagyoskodott végig két meccset a Millenáris lelátóin, különösen a másodikra, a Fradi és a MAC összecsapására voltak kíváncsiak.
A két csapatnak ebben az évben már ez volt a harmadik egymás elleni találkozója, mindkettőt az FTC nyerte, ám fél évvel korábban a MAC 7:1-re kiütötte a Ferencvárost, amely most Schlosser és Rónay góljaival 2:0-ra nyerni tudott, a korabeli tudósítások alapján remek játékkal.
A leggyengébbé a legszebb
Az osztrák Hugo Meisl ötletére 1927-ben végleg nemzetközi eseménnyé vált a húsvéti szervezett torna. Szombaton az egyik, hétfőn a másik fővárosban lépett pályára két-két magyar és osztrák csapat, amelyek így pompás bevételkiegészítéshez jutottak (a háború miatt 1940 és 1946 között nem rendezték meg a tornát). Olykor hűtlenek voltunk Ausztriához, mert egyszer-egyszer a cseh Slavia és Sparta Praha, a jugoszláv Beogradski és Partizan Beograd, továbbá a svájci FC Basel is befurakodhatott a magyarok vetélytársai közé.
Ekkor, tehát 1927-ben április közepén a Ferencváros, a Hungária néven futó MTK, az Újpest és a csehszlovák Slavia Praha alkotta a mezőnyt. A Hungária legyőzte a Slaviát, a Fradi pedig 4:2-re nyert a lilák ellen, akik 3:0-nál egy vitatható tizenegyesből szépítettek. A második találatukról a Nemzeti Sport ezt írta:
A sors iróniája, hogy a leggyengébb ember rúgta az egyetlen igazi újpesti gólt, ami még hozzá nagyon is szép munka volt.” A szerzője, Jeszmás szinte végig kerékkötője volt a szépen operáló lila-fehér csatársornak.
Az első hivatalosan is nemzetközi Húsvéti Serleget végül a Ferencváros nyerte a Slavia 3:1-es és az MTK 2:0-s legyőzésével, majd hamarosan első lett az első professzionális bajnokságban is.
Urak, tessék komolyan venni!
Három évvel később a Nemzeti Sport nem kevesebb, mint hét és fél oldalon írt a kétnapos eseményről, ami jelzi, mekkora érdeklődés övezte. Az utolsó meccset a Fradi és az Újpest játszotta, de az egész tornára vonatkozhatott a sportlap tudósítójának összefoglalója: „Mi ugyanis azt tartjuk, hogy olyan mérkőzés, amilyent tegnap a két csapat vívott, nem való a nyilvánosság elé! Nem játszottak a csapatok rosszabbul, mint mostanában általában, sőt bizonyos fokú javulás is észlelhető rajtuk, egyik-másik részükön.
De nem szabad olyan fegyelmezetlenül, annyi sportszerűtlenséggel, a szabályoknak és a sportszellemnek olyan semmibevevésével mérkőzni, mint ahogy azt a két csapat tette. A futball ellen való vétek, tehát a játékosok és a profi vezérek legfontosabb érdekei ellen való merénylet az, amit a két csapat tett.
Urak, tessék komolyan venni a futballban a sportot, mert különben odavész a futball népszerűsége. Az pedig a játékosok és vezetők népszerűségének elsikkadását, a futballt éltető érdeklődésnek a megszűnését is jelenti!”
Az első napon, 1930. április 20-án a Ferencváros 3:3-at játszott a Hungáriával úgy, hogy két gólt büntetőből kapott, miközben kihagyott egy tizenegyest. Ennek ellenére a botrány a meccs után tört ki, mert a kiírás szerint hétfőn a két vasárnapi győztes csapott össze, ám senki sem tudta, mi a teendő döntetlen esetén. Ismét a Nemzeti Sportból idézünk:
…megfeledkeztek arról, hogy írásban fektessék le a torna feltételeit, így azután csak a vasárnapi 3:3-as eredmény után kezdtek el kapkodni, hogy mi történjék? Játszanak-e tovább a döntésért, vagy sorsoljanak? E körül a téma körül nagy vita fejlődött ki a vezetők között, a nagy érvelés és ellenérvelés közben pedig megfeledkeztek arról, hogy illenék mégis csak informálni azt a több mint tízezer embert, aki a döntetlen eredmény után a nézőtéren várt, hogy mi lesz, játszanak-e tovább a csapatok? Mindenesetre több figyelmet várhat el a filléreit a sport oltárán áldozó közönség a rendezőségétől.
Merész gondolat
A Húsvéti Kupák történetének egyik legérdekesebb napja 1955. április 11-e volt, ekkor a Ferencváros 2:2-t játszott Bécsben a Rapid Wiennel. Első ránézésre nincs ebben semmi különös, hiszen az eredmény kimondottan jónak mondható, ha belegondolunk, hogy az osztrák csapat kapujában Walter Zeman állt, a mezőnyben pedig Gerhard Hanappi és a Körner fivérek is ott szorgoskodtak. Igaz, a Fradi is erős csapattal állt fel:
Gulyás – Mátrai, Kispéter, Dalnoki – Szabó, Dékány – Budai, Orosz, Ombódi, Vilezsál, Fenyvesi.
Ez a 2:2 ráadásul elég is volt, hogy a zöld-fehérek megnyerjék a Húsvéti Tornát a Bp. Honvéd, a Rapid és az Austria Wien előtt.
A lényeg éppen ez: a zöld-fehérek. Közismert szomorú tény, hogy a Ferencváros a kommunista hatalom nyomására az 1949–1950-es bajnokságban már nem az igazi nevén, hanem az Élelmezési Dolgozók Szakszervezete központi egyesületévé válva Édoszként szerepelt, majd 1951-től Kinizsinek hívták, és hogy teljes legyen a megaláztatás, a hagyományos zöld-fehér színösszeállítást piros-fehérre kellett cserélnie. Azaz, felidézve azt a húsvéti mérkőzést helytelen volt Ferencvárost írni, illetve mégsem, és ez a csavar a történetben.
A csapat vezetői ugyanis egy merész gondolattól vezérelve a Húsvéti Torna bécsi mérkőzésén hosszú évek után ismét zöld-fehér szerelésben küldték pályára a játékosokat. Ahogyan az várható volt, az ügy hullámai egészen a Magyar Dolgozók Pártja központi vezetőségéig elértek. A vizsgálat feltárta, hogy
Onódy Lajos, hivatalosan a Budapesti Kinizsi szakosztályvezetője egy alkalommal felvetette az ötletet Sebes Gusztávnak, hogy jó lenne, ha a csapat ismét játszhatna zöld-fehérben, ráadásul amolyan kompromisszumként Ferencvárosi Kinizsi néven.
Az Aranycsapat kapitánya akkor – egészen 1956 őszéig – a sporthivatal elnökhelyettese is volt, és utóbbi minőségében nem mondott nemet, és Onódy Lajost ez bátorította fel a bécsi akcióra.
Ez annyira igaz, hogy amikor Száraz István, a Kinizsi elnöke tíz perccel a kezdés előtt bemenve az öltözőbe szembesült a mezek színével, azonnal tiltakozott, de a szakosztályvezető azzal nyugtatta le, hogy Sebes elvtárs engedélyezte a cserét. Sebes Gusztáv becsületére legyen mondva, hogy később a szakszervezet elnökségi ülésén megvédte Onódy Lajost, csupán azt kifogásolta, hogy nem kért hivatalosan engedélyt, amelyet nagy valószínűséggel megkapott volna, és ő ezt az egész történetet felfújt ügynek tartotta.
Többet ért a régi név
Az elnökség azonban nem osztotta a véleményét, és Onódy Lajost leváltotta. Itt azonban még nem volt vége, ugyanis a történtek vizsgálata közben kiderült, a magyar labdarúgócsapatok a felső pártvezetés engedélye nélkül a külföldi útjaikon rendszeresen a régi nevüket és színeiket használták. Például a Vörös Lobogó Törökországban MTK néven és MTK-címerrel szerepelt, a Vasas Izzó pedig Franciaországban Újpesti Tungsram néven, lila-fehérben. Az ok roppant prózai volt: az OTSB ezeket a meccseket lekötve a régi, külföldön nagyszerűen csengő nevekkel több pénzt tudott kialkudni. Az MDP illetékesei ezután odacsaptak, a hivatalnak fel kellett hagynia ezzel a gyakorlattal, és persze meg kellett keresni a személyi felelősöket is.
