Nagy botrányt okozott, hogy a Ferencváros húsvétkor zöld mezben játszott

Amikor 1908-ban elindult, ötezren fagyoskodtak a húsvéti hidegben a Millenárison. A népszerűsége évtizedeken keresztül kitartott, hívták Húsvéti Serlegnek, Húsvéti Tornának, eleinte csak négy magyar csapat alkotta a mezőnyt, később csatlakoztak főleg osztrák csapatok, és szinte minden év hozott egy-egy remek történetet. Aztán1964-ben megszűnt, elsodorták a nagyobb nemzetközi sorozatok, amelyekben a magyar csapatok húsvét idején még érdekeltek voltak. Húsvét közeledtével a remek történetekből idézünk fel néhányat. A cikk az Arcanum adatbázisának segítségével készült.

Botrányos meccs lett 1930-ban a Fradi és az Újpest összecsapása Forrás: tempofradi.hu

Urak, tessék komolyan venni!

Három évvel később a Nemzeti Sport nem kevesebb, mint hét és fél oldalon írt a kétnapos eseményről, ami jelzi, mekkora érdeklődés övezte. Az utolsó meccset a Fradi és az Újpest játszotta, de az egész tornára vonatkozhatott a sportlap tudósítójának összefoglalója: „Mi ugyanis azt tartjuk, hogy olyan mérkőzés, amilyent tegnap a két csapat vívott, nem való a nyilvánosság elé! Nem játszottak a csapatok rosszabbul, mint mostanában általában, sőt bizonyos fokú javulás is észlelhető rajtuk, egyik-másik részükön. 

De nem szabad olyan fegyelmezetlenül, annyi sportszerűtlenséggel, a szabályoknak és a sportszellemnek olyan semmibevevésével mérkőzni, mint ahogy azt a két csapat tette. A futball ellen való vétek, tehát a játékosok és a profi vezérek legfontosabb érdekei ellen való merénylet az, amit a két csapat tett. 

Urak, tessék komolyan venni a futballban a sportot, mert különben odavész a futball népszerűsége. Az pedig a játékosok és vezetők népszerűségének elsikkadását, a futballt éltető érdeklődésnek a megszűnését is jelenti!”

Fotó: Arcanum/Nemzeti Sport

Az első napon, 1930. április 20-án a Ferencváros 3:3-at játszott a Hungáriával úgy, hogy két gólt büntetőből kapott, miközben kihagyott egy tizenegyest. Ennek ellenére a botrány a meccs után tört ki, mert a kiírás szerint hétfőn a két vasárnapi győztes csapott össze, ám senki sem tudta, mi a teendő döntetlen esetén. Ismét a Nemzeti Sportból idézünk: 

…megfeledkeztek arról, hogy írásban fektessék le a torna feltételeit, így azután csak a vasárnapi 3:3-as eredmény után kezdtek el kapkodni, hogy mi történjék? Játszanak-e tovább a döntésért, vagy sorsoljanak? E körül a téma körül nagy vita fejlődött ki a vezetők között, a nagy érvelés és ellenérvelés közben pedig megfeledkeztek arról, hogy illenék mégis csak informálni azt a több mint tízezer embert, aki a döntetlen eredmény után a nézőtéren várt, hogy mi lesz, játszanak-e tovább a csapatok? Mindenesetre több figyelmet várhat el a filléreit a sport oltárán áldozó közönség a rendezőségétől.

Merész gondolat

A Húsvéti Kupák történetének egyik legérdekesebb napja 1955. április 11-e volt, ekkor a Ferencváros 2:2-t játszott Bécsben a Rapid Wiennel. Első ránézésre nincs ebben semmi különös, hiszen az eredmény kimondottan jónak mondható, ha belegondolunk, hogy az osztrák csapat kapujában Walter Zeman állt, a mezőnyben pedig Gerhard Hanappi és a Körner fivérek is ott szorgoskodtak. Igaz, a Fradi is erős csapattal állt fel: 

Gulyás – Mátrai, Kispéter, Dalnoki – Szabó, Dékány – Budai, Orosz, Ombódi, Vilezsál, Fenyvesi.

 Ez a 2:2 ráadásul elég is volt, hogy a zöld-fehérek megnyerjék a Húsvéti Tornát a Bp. Honvéd, a Rapid és az Austria Wien előtt.

A lényeg éppen ez: a zöld-fehérek. Közismert szomorú tény, hogy a Ferencváros a kommunista hatalom nyomására az 1949–1950-es bajnokságban már nem az igazi nevén, hanem az Élelmezési Dolgozók Szakszervezete központi egyesületévé válva Édoszként szerepelt, majd 1951-től Kinizsinek hívták, és hogy teljes legyen a megaláztatás, a hagyományos zöld-fehér színösszeállítást piros-fehérre kellett cserélnie. Azaz, felidézve azt a húsvéti mérkőzést helytelen volt Ferencvárost írni, illetve mégsem, és ez a csavar a történetben. 

Fotó: Arcanum/Népsort

A csapat vezetői ugyanis egy merész gondolattól vezérelve a Húsvéti Torna bécsi mérkőzésén hosszú évek után ismét zöld-fehér szerelésben küldték pályára a játékosokat. Ahogyan az várható volt, az ügy hullámai egészen a Magyar Dolgozók Pártja központi vezetőségéig elértek. A vizsgálat feltárta, hogy 

Onódy Lajos, hivatalosan a Budapesti Kinizsi szakosztályvezetője egy alkalommal felvetette az ötletet Sebes Gusztávnak, hogy jó lenne, ha a csapat ismét játszhatna zöld-fehérben, ráadásul amolyan kompromisszumként Ferencvárosi Kinizsi néven.

Az Aranycsapat kapitánya akkor – egészen 1956 őszéig – a sporthivatal elnökhelyettese is volt, és utóbbi minőségében nem mondott nemet, és Onódy Lajost ez bátorította fel a bécsi akcióra.

Ez annyira igaz, hogy amikor Száraz István, a Kinizsi elnöke tíz perccel a kezdés előtt bemenve az öltözőbe szembesült a mezek színével, azonnal tiltakozott, de a szakosztályvezető azzal nyugtatta le, hogy Sebes elvtárs engedélyezte a cserét. Sebes Gusztáv becsületére legyen mondva, hogy később a szakszervezet elnökségi ülésén megvédte Onódy Lajost, csupán azt kifogásolta, hogy nem kért hivatalosan engedélyt, amelyet nagy valószínűséggel megkapott volna, és ő ezt az egész történetet felfújt ügynek tartotta.

Többet ért a régi név

Az elnökség azonban nem osztotta a véleményét, és Onódy Lajost leváltotta. Itt azonban még nem volt vége, ugyanis a történtek vizsgálata közben kiderült, a magyar labdarúgócsapatok a felső pártvezetés engedélye nélkül a külföldi útjaikon rendszeresen a régi nevüket és színeiket használták. Például a Vörös Lobogó Törökországban MTK néven és MTK-címerrel szerepelt, a Vasas Izzó pedig Franciaországban Újpesti Tungsram néven, lila-fehérben. Az ok roppant prózai volt: az OTSB ezeket a meccseket lekötve a régi, külföldön nagyszerűen csengő nevekkel több pénzt tudott kialkudni. Az MDP illetékesei ezután odacsaptak, a hivatalnak fel kellett hagynia ezzel a gyakorlattal, és persze meg kellett keresni a személyi felelősöket is.

Onódy Lajost egy év múlva hívatta Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának az elnöke, és alapos fejtágító után visszaengedte a Fradiba szakosztályvezetőnek, és a csapat 1956 októberében játszott utoljára piros-fehérben. Ami pedig az emlékezetes mérkőzést illeti, nemcsak az utóélete zajlott titokban – a Népsport részletes tudósításában sincs egy árva szó sem arról, hogy a csapat a hagyományos mezében futballozott…