Böde-Bíró Blanka is nyilatkozott:

Böde-Bíró Blanka is nyilatkozott:
Párizs különleges megnyitóünnepséggel készült, amelyen a delegációk a Szajnán hajókkal érkeznek az Eiffel-torony közelében épített ideiglenes stadionba. A 180 fős magyar olimpiai csapatból 63-an készülődtek. Sokan még Magyarországon tartózkodnak, s értelemszerűen azok is az olimpiai faluban maradtak, akik holnap versenyeznek. Csapatunkat a hongkongiakkal és a hondurasiakkal osztották be egy teljesen nyitott tetejű hajóra. A 206 delegáció sportolóinak szállítására 85 hajót sorakoztattak fel a Szajnán.

A franciák a megnyitóra tizenkét fejezetből álló műsort állítottak össze. Amikor ezek elkezdődtek, a hajók is elindultak, hagyományosan Görögország hajója nyitotta a sort, az ókori olimpiák házigazdája előtt tisztelegtünk.

Ami a műsorszámokat illeti, a színpadokon többek között megjelent Lady Gaga, aki franciául énekelt a táncosok kíséretében, nem maradhatott el a kánkán sem 80 fős tánckarral, s megelevenedett a francia történelem is. A Louvre múzeumé is, még az is, amikor ellopták a Mona Lisát…

A magyar csapat hajóján ott volt Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke is, aki az M4 Sportnak nyilatkozott:
– Azért is választottam, hogy a sportolókkal megyek a hajón, mert ülhetnék az elnökökkel is, csak még egyszer át szerettem volna érezni azt a fajta meghatottságot vagy azt a furcsa érzést, amikor a sportolók belépnek ide, bár most nem a stadionba, hanem a folyón. A sportolóknak ez egy óriási élmény, még akkor is, ha hosszú tortúra, mert emlékszem, minden olimpián a megnyitó előtt nagyon sokat kellett várakozni a stadion előtt, de ezt feledteti, amikor beérkezünk a nézők elé.
A magyar csapat hajója 20.45-kor érkezett meg, ekkor köszöntötték. Mivel eleredt az eső, nem sokkal később már az esernyőkre is szükség volt, sok csapat pedig bőrig ázott.

A kisebb országoknak egy nagyobb csónak is megtette, a felvonulást záró, házigazda franciáknak viszont szinte egy óceánjáróra volt szükségük, ők 573 sportolóval vesznek részt az olimpián.
Az Eiffel-toronynál az olimpiai zászló felvonása és a beszédek után az olimpiát Emmanuel Macron köztársasági elnök nyitotta meg. Az olimpiai láng fellobbantását viszont a hagyományokat felrúgva nagyon elhúzták... Mindenki arra számított, hogy itt, az Eiffel-toronynál lobban fel, de a fáklyát csónakba tették, elvitték a Louvre-hoz, jó néhány kézen átment, és így még húsz perc izgalmas várakozás után a Tuileriák kertjében gyújtották meg ketten a lángot, amely egy hőlégballonon a magasba emelkedett. A két lánggyújtó a francia sport két legendája volt, a háromszoros olimpiai bajnok cselgáncsozó Teddy Riner (aki most is tatamira lép) és Marie-José Pérec atléta, aki 1992 és 1996 között nyert három olimpiai aranyat.
Szombat reggeltől tizenhat napon keresztül a versenyekre figyel a világ.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!