
Utóbbi kettőről külön is szólnunk kell, hiszen ők most értek el az adott számban a negyedik aranyukhoz. Ledecky az 1500 gyorsot is behúzta, már kilencszeres olimpiai bajnok (kilenc arany, négy ezüst, egy bronz), és minden idők harmadik legeredményesebb olimpikonja Michael Phelps (23, 3, 2) és Larisza Latinyina szovjet tornásznő (9, 5, 4) mögött. Az úszás több esélyt kínál, és egy másik amerikai, Caeleb Dressel két váltóban szerzett győzelmével ugyancsak belépett a kilencszeres olimpiai bajnokok közé (9, 1, 0), az örökrangsor hatodik helyére. Isabell Werth német díjlovagló hölgy 55 éves, már hetedszer győzött csapatban, és egyéniben ezüstérmes lett, szóval nem csak a régi érdemei miatt csapattag, s immár nyolcszoros olimpiai bajnok. Miként az új-zélandiak kajakos királynője, Lisa Carrington is, aki az egyik párizsi triplázó a mi nagy bánatunkra, mert kétszer közvetlenül a magyar hajó előtt ért célba… Három aranyat nyert Párizsban a tornasport legnagyobb csillaga, az amúgy csak 142 centi magas, amerikai Simone Biles is, aki csapatban, egyéni összetettben és ugrásban győzött. S egyáltalán nem bosszankodott, hogy talajon topfavoritként be kellett érnie az ezüsttel. Biles a hétszeres olimpiai bajnokok közé sorolt be.

A játékok előtt a franciák klasszisa, Teddy Riner három aranyával holtversenyes csúcstartó volt a cselgáncssportban, pedig Tokióban a +100 kg-ban bronz került a nyakába. Most helyreállította a világ rendjét, a francia csapattal pedig címet védett, így már ötszörös olimpia bajnok. A megnyitóünnepségen ő volt az egyik lánggyújtó, és a 2000-es olimpia után esett meg, hogy akire ez a megtiszteltetés esett, az aranyérmes lett. Huszonnégy éve az ausztrálok klasszisa, Cathy Freeman győzött a 400 méteres síkfutásban. Párizsban íjászatban taroltak a dél-koreaiak, mind az öt számot megnyerték: a férfiaknál Kim Vu Dzsin, a nőknél Lim Szihjon győzött, együtt elvitték a mixed csapat aranyát, és győztek a férfi, illetve a női csapattal. Kim Vu Dzsinnak már eddig is volt két aranya, így ötszörös olimpiai bajnok. Nem meglepő, hogy asztaliteniszben mind az öt arany Kínába került. A 35 éves Ma Long éveken keresztül volt a világ legjobb játékosa, a tizennégy vb-aranyából hármat egyéniben nyert, és a csapatba még most is befért. A sportágban rekordot jelentően hatszoros olimpiai bajnokként zárhatja le a pályafutását, egyéniben Rióban és Tokióban is őt koronázták meg.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!