A Ferencváros alaposan átalakult, immár egyértelműen a légiósok felé billen a mérleg nyelve a fővárosi csapatnál. Azonban a Fradi dán vezetőedzője, Allan Heine gondolt egy nagyot, és a három remek kapusából ezúttal éppen a nyáron érkezett olimpiai ezüstérmes francia Laura Glausert ültette fel a nézőtérre, míg kezdőként nem Böde-Bíró Blankát, hanem a másik válogatottat, Janurik Kingát állította a kapuba. Mint később kiderült, ez volt a dán mester egyik nyerő húzása, ugyanis Januriknak 11 védése lett a meccs végére. Egy hete – ugyancsak Érden – a Nyköbing 31-22-es legyőzésével kezdte meg a csoportkört a bajnoki és Magyar Kupa-címvédő zöld-fehér együttes, akkor egy teljes félidőn keresztül hagyta kicsit bizonytalanságban a szurkolóit, majd a másodikban állva hagyták az ellenfelet.

Ezúttal is döcögősen indult a hazaiaknak a találkozó, 3-1-re, majd 8-4-re is vezetett a horvát együttes, a védekezésben kevéssé hatékony zöld-fehérek Orlane Kanor góljaival tapadtak riválisukra. Ezúttal elég volt majd 15 perc ahhoz, hogy a hazaiak védekezése stabilabbá váljon, ez pedig azt eredményezte, hogy a 19. percben már a Fradi vezetett 10-9-re. A játékrész utolsó harmadában jobban játszott a Ferencváros, Márton Gréta és Angela Malestein jól teljesített a széleken, Allan Heine vezetőedző remeklő csapata pedig 17-12-es előnnyel vonulhatott a szünetre.
Gólszegényen indult a második félidő, az első hat perc csupán egy találatot hozott – szerencsére azt is a Fradi dobta –, az utolsó negyedórához közelítve pedig már 25-17-re vezetett a Ferencváros. A különbségből egy perc alatt három gólt faragott a Podravka, ennél közelebb azonban nem engedte vendégét a budapesti alakulat. A hajrában aztán ismét az egy hete látott nagyon magabiztosan kézilabdázó zöld-fehéreket láthattunk a pályán, az utolsó percen belül már kilenc góllal is vezetett a Fradi, és a végén ismét kilencgólos, 33-24-es sikert aratott. Ezzel a Ferencváros továbbra is száz százalékos ebben a szezonban, hiszen mind a bajnokságban, mind a BL-csoportkörben megnyerték mindkét meccsüket.