Bejöttek Rossi húzásai
Rossi négy poszton is változtatott a németek elleni kezdőcsapathoz képest, s ebben a felállásban összességében jobban mutatott a válogatott, persze az ellenfélen is múlik a teljesítmény, ki tudja, a keddi produkció mire lett volna elég a németek ellen. Rossi elsősorban Nagy Zsoltot emelte ki, de Botka szokásos harcossága is érvényesült, és Nikitscher Tamás is megállta a helyét (Dibuszt nem tették próbára a bosnyákok).
A versenyhelyzet akár a teljesítmény további javulását is eredményezheti, amire mindenképpen szükség van. Októberben előbb, 11-én Hollandiát fogadjuk, majd 14-én következik a boszniai vendégjáték. A hollandok ellen örömteli lenne a bravúr, Zenicában viszont egyenesen tilos kikapni, sőt lehetőleg nyerni kell. A bosnyákok akkor nyilván nem futballoznak majd olyan zártan, mint most, így talán könnyebb lesz helyzetbe kerülni.
Nemzetek Ligája, A osztály, 3. csoport, 2. forduló:
Magyarország–Bosznia-Hercegovina 0-0
Hollandia–Németország 2-2
Az állás: 1. Németország 4 pont (7-2), 2. Hollandia 4 (7-4), 3. Bosznia-Hercegovina 1 (2-5), 4. Magyarország 1 (0-5).
Értékelések a mérkőzés után:




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!