– Volt néhány hetünk, amíg nem versenyeztünk, így jutott időnk arra, hogy összeszedjük magunkat, javítsunk a teljesítményünkön az austini futam előtt. Megváltoztattunk néhány elemet az autón, hogy jobban feküdjön neki a pálya. Amikor kigurulunk a garázsból, kiderül, hogy ezzel versenyképesek lettünk-e – nyilatkozta a háromszoros világbajnok.
Természetesen nem csak a Red Bull készül nagyon a hajrára. A McLaren és a Red Bull mellett
a Ferrarinak is van némi esélye a konstruktőri vb-címre, 75 pontos lemaradással követi a narancssárgákat. Ugyan a Mercedes erről már lemondhat, de az idény utolsó fejlesztési csomagját bevetve szeretné csökkenteni a hátrányát az élmenőkhöz képest. Az előttünk álló hétvége jó alkalom erre, a vasárnapi futam mellett a szombati sprinten extra pontokat gyűjthetnek be a csapatok. Arról nem is beszélve, hogy Verstappen és Norris csatájába is beleszólhatnak a Mercedesek és a Ferrarik, ha elhappolnak egy-két pontot egyik vagy a másik pilóta orra elől.
A Red Bullnak tehát szüksége lesz Pérez hozzájárulására is, akit rendre lelkes nézősereg űz előre Texasban. Ez elmondható Daniel Ricciardóról is, aki szintén népszerű (volt) Austinban, ám a mezőny már nélküle vág neki a hétvégének, a Szingapúri Nagydíj után megvált az ausztráltól az RB, és az új-zélandi Liam Lawsont ültette Cunoda Juki mellé a másik autóba.
Augusztusban az egyetlen amerikai pilótát, a fonalat nehezen felvevő Logan Sargeantet kirúgta a Williams, így hazai pilóta sikeréért már nem szoríthatnak a nézők. De minden bizonnyal Norris és Verstappen – remélhetőleg izgalmas – csatájával is megelégszenek.
A hétvége menetrendjepéntek: szabadedzés 19.30, sprintidőmérő 23.30 |




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!