A megreformált Bajnokok Ligája alapszakaszának sorsolásakor az Internazionale az első kalapban volt, és ezt eddig igazolta is, a harmadik forduló után hét pontjával a hetedik helyet foglalta el. Hazája bajnokságában is jól teljesít, hét győzelemmel, három döntetlennel és egy vereséggel a második, de vasárnap hazai pályán csak 1-0-ra nyert az utolsó előtti Venezia ellen, Lautaro Martínez a 65. percben talált be. Az argentin támadó a szezonban tizenhárom meccsen hat gólt és négy gólpasszt jegyzett, az Arsenal védői azonban nem csak tőle tarthatnak Milánóban. A francia Marcus Thuram statisztikája ugyancsak tizenhárom meccsen nyolc gól és öt gólpassz.

S az Arsenal nem is várja jó előjelekkel a mai összecsapást, a Premier League-ben a legutóbbi három mérkőzéséből kettőt elveszített egy döntetlen mellett. Szombaton 1-0-ra kikapott Newcastle-ben, a tabellán csak az ötödik. A klub háza táján az is zavart okozhatott, hogy hétfőn saját döntéseként távozott Edu Gaspar sportigazgató, aki Mikel Arteta vezetőedző egyik legfontosabb „szövetségesének” számított. Az Arsenal a BL-tabellán a kilencedik, de ugyanúgy hét pontja van, mint az Internek, azaz szintén veretlen.
A PSG és az Atlético Madrid is rosszul áll
A Paris Saint-Germain–Atlético Madrid meccsen két olyan csapat találkozik, amelyeknek a papírforma alapján az első tízben lenne a helye, a BL-mezőny erősorrendjében a negyedik és a tizedik helyen állnak. Ám a BL-tabellán a harmadik forduló után a PSG négy pontjával a 19., az Atlético pedig három ponttal a 27. helyre került, a spanyolok jelen állás szerint kiesnének. A PSG hazája bajnokságában veretlen, hat pont előnnyel áll az élen, a BL-ben viszont az Arsenal otthonában 2-0-ra kikapott, legutóbb pedig a PSV Eindhoven ellen otthon csak 1-1-et ért el. Az Atlético nagy talány, hiszen a La Ligában a harmadik helyen áll, a BL-ben azonban már két hatalmas pofont kapott: a Benfica vendégeként 4-0-ra, majd otthon a Lille-től 3-1-re kapott ki.
Ki gondolta volna: a Bayern München a 23. helyen
A BL-ben szédeleg a Bayern München is, ami még nagyobb szenzáció. A Bundesligában éllovas bajorok az Aston Villa otthonában 1-0-ra, a Barcelona vendégeként 4-1-re kaptak ki, három pontjukkal a BL-tabellán a tegnapi meccsek előtt a 23. helyen álltak. S ma otthon a Benfica (13.) ellen sem vár rájuk könnyű meccs.