Djokovics 5:4-es hátrányban bevonult az öltözőbe, a rövid ápolás azonban nem zökkentette ki ellenfelét, Alcaraz semmire szerválta ki a játszmát.
A második szettre Djokovics taktikát váltott, nagyobb kockázatot vállalt, és ismét brékkel kezdett.

Djokovics 5:4-es hátrányban bevonult az öltözőbe, a rövid ápolás azonban nem zökkentette ki ellenfelét, Alcaraz semmire szerválta ki a játszmát.
A második szettre Djokovics taktikát váltott, nagyobb kockázatot vállalt, és ismét brékkel kezdett.
Meglepő módon Alcaraz volt az első kettejük közül, aki kisebb vitába keveredett a székbíróval, viszont néhány ponttal később visszabrékelt a combján immár kötéssel játszó Djokovics ellen. Ebben a játszmában viszont a szerb játékosé volt az utolsó szó, 6:4-gyel kiegyenlített.
Djokovics pedig kezében tartotta az irányítást, a harmadik játszmában is ő brékelt először. Alcaraz egyszer ezúttal is visszazárkózott, végül mégis szetthátrányba került (6:3).
S amikor a székéhez közeledett, mintha görcs miatt szenvedett volna. Két éve, a Roland Garros-elődöntőjüket éppen Alcaraz görcse döntötte el, most nem volt annyira súlyos a helyzet.
A meccs szempontjából viszont a szakadék szélére került azzal Alcaraz, hogy a negyedik játszma elején ismét elveszítette az adogatását. Bármivel is küzdöttek, óriási labdameneteket hozott a szett. Alcaraznak több játékban is akadt lehetősége, hogy visszabrékeljen, de a negyedik játszmához elég volt Djokovicsnak egy brék is.
A szerb tizenkettedszer jutott be az Australian Open elődöntőjébe, a korábbi tizenegy alkalomból tízszer meg sem állt a trófeáig.
Alcaraz és Djokovics negyeddöntőjét már úgy figyelhette Alexander Zverev, hogy elődöntősként várt a győztesre. A német játékos az első és a második játszmát is szettlabdáról fordította meg Tommy Paul ellen, a két tie breakben pedig összesen egy pontot veszített.
Az amerikai ugyan a harmadik játszma megnyerésével szépített, de a fordításra nem volt esélye. Zverev kilencedik Grand Slam-elődöntőjére készülhet, de a korábbi nyolcból csak kettőt nyert meg. Tavaly például Melbourne-ben kétszettes előnyből bukta el az elődöntőt Danyiil Medvegyev ellen.
Australian Open, férfi negyeddöntőkZverev (német, 2.)–Paul (amerikai, 12.) 7:6, 7:6, 2:6, 6:1 Szerdán játsszák |
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!