Az új kapitány, Nemcsik Zsolt a példaképe volt
Az is jó hatással van a háromszoros olimpiai bajnokra, hogy a vívóválogatottnál is megnyugtatóan rendeződtek a személyi kérdések. Az új szakági kapitányt, Nemcsik Zsoltot gyerekkora óta ismeri, az olimpiai ezüstérmes vívó anno a példaképe volt, majd együtt vívtak, biztos benne, hogy kapitány-versenyző relációban is tökéletesen megértik egymást.
Gyerekkorom óta ismerem őt, Gerevich György kezei alatt együtt készültünk a Vasasban, ő volt a példakép, utána együtt lettünk például világbajnokok, majd valamilyen szinten én vettem át tőle a stafétát. Nagy öröm, hogy most edző-versenyző felállásban is tudunk majd együtt dolgozni
– mondta Szilágyi Nemcsikről, hozzátéve, hogy a mindennapokban Vasas edzője edző, Kósa Mikós irányításával készül.
Coaching és pszichológia
A lábadozás alatt Szilágyi Áron elvégzett egy coach-képzést, és tervezi, hogy belekezd egy pszichológia mesterképzésbe is.
– Kifejezetten a magas teljesítmény és annak a mentális oldala érdekel, ebben vagyok én is benne, ezt szeretném kutatni – beszélt e téren a motivációjáról.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!