
Robbie Keane jól kamatoztatja tapasztalatát
Jansent januárban Robbie Keane váltotta, az ír szakember pedig, úgy tűnik, meglátta a lehetőséget Szalai Gáborban. A hátvéd március 16-án, a Kecskemét elleni, majd március 30-án, a Diósgyőr vendégeként lejátszott bajnokin is becserélte Szalait, aki ezek után mindkét múlt heti derbit végigjátszotta.
– Nem könnyű arra válaszolni, hogy minek köszönhetem Robbie Keane bizalmát. A vezetőedző becserélt a Kecskemét, majd a Diósgyőr ellen is, és azt a visszajelzést kaptam, hogy jól játszottam. Úgy érzem, szépen lassan fel tudtam építeni a bizalmat, de tudom, hogy ez még csak az út eleje, a folytatásban is szeretném még ezt meghálálni – jelentette ki Szalai, aki azt is elárulta, milyen a közös munka az ír trénerrel.
Amit mindenképpen kiemelnék, látszik, hogy ő tényleg futballista volt, komoly karriert futott be. Ért a játékosok nyelvén, érti, hogy mi az, ami a labdarúgóknak nyűg, de edzőként azt is tudja, mi az, amit ennek ellenére is meg kell követelnie. Ezt egyensúlyban tudja tartani, így hosszú távon is sikeres lehet.
A Ferencváros kétpontos lemaradással második a Puskás Akadémia mögött, az Újpest vasárnapi legyőzésével viszont a saját kezébe vette a sorsát, a különbség ugyanis a május 3-ra sorsolt FTC–Puskás rangadón eltüntethető. Hét bajnoki, valamint egy MTK Budapest elleni kupaelődöntő még mindenképpen vár a Fradira a mostani szezonban – a kulcsfontosságúnak ígérkező meccseken az előző hét tapasztalatai alapján Szalai Gábor is több szerephez juthat, mint korábban.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!