A francia Paris Saint-Germain és az olasz Internazionale már több felkészülési mérkőzést is játszott egymás ellen az elmúlt években, ám tétmeccsen még sosem csapott össze ez a két csapat. Szombaton este (21.00) ez megváltozik, méghozzá rögtön az európai klubfutball legfontosabb találkozóján: a BL-döntőben. A müncheni Allianz Aréna ad otthont a PSG és az Inter Bajnokok Ligája-fináléjának, ami a semleges szurkolók reményei szerint látványosabb és színvonalasabb lesz, mint az elmúlt évek döntői.

A finálék egyik általános, közös jellemzője, hogy nem az adott év legjobb meccsét hozzák, hiszen a mondás is megerősíti, hogy azt megnyerni kell, nem pedig szépen játszani rajta. Az eddigi harminckét BL-döntő közül azért így is akadt jó néhány emlékezetes, és nem feltétlenül a szoros eredmény miatt. Az 1999-es Bayern–MU vagy a 2014-es Real–Atlético például a drámai végjátéka miatt is kiemelkedik, a tizenegyespárbajjal zárult hét finálé pedig nyilvánvalóan megmarad az emlékekben, még ha a 2003-as Juventus–Milan összecsapást az egyik legrosszabb meccsnek is tulajdonítják.
Az eddigi BL-döntők listája
- 1993: Olympique Marseille–AC Milan 1-0
- 1994: AC Milan–FC Barcelona 4-0
- 1995: Ajax Amsterdam–AC Milan 1-0
- 1996: Juventus–Ajax 1-1, 11-esekkel: 4-2
- 1997: Borussia Dortmund–Juventus 3-1
- 1998: Real Madrid–Juventus 1-0
- 1999: Manchester United–Bayern München 2-1
- 2000: Real Madrid–FC Valencia 3-0
- 2001: Bayern München–FC Valencia 1-1, 11-esekkel: 5-4
- 2002: Real Madrid–Bayer Leverkusen 2-1
- 2003: AC Milan–Juventus 0-0, 11-esekkel: 3-2
- 2004: FC Porto–AS Monaco 3-0
- 2005: FC Liverpool–AC Milan 3-3, 11-esekkel: 3-2
- 2006: FC Barcelona–Arsenal 2-1
- 2007: AC Milan–FC Liverpool 2-1
- 2008: Manchester United–Chelsea 1-1, 11-esekkel: 6-5
- 2009: FC Barcelona–Manchester United 2-0
- 2010: Internazionale–Bayern München 2-0
- 2011: FC Barcelona–Manchester United 3-1
- 2012: Chelsea–Bayern München 1-1, 11-esekkel: 4-3
- 2013: Bayern München–Borussia Dortmund 2-1
- 2014: Real Madrid–Atlético Madrid 4-1 – hosszabbítás után
- 2015: FC Barcelona–Juventus 3-1
- 2016: Real Madrid–Atlético Madrid 1-1, 11-esekkel: 5-3
- 2017: Real Madrid–Juventus 4-1
- 2018: Real Madrid–FC Liverpool 3-1
- 2019: FC Liverpool–Tottenham Hotspur 2-0
- 2020: Bayern München–Paris Saint-Germain 1-0
- 2021: Chelsea–Manchester City 1-0
- 2022: Real Madrid–Liverpool 1-0
- 2023: Manchester City–Internazionale 1-0
- 2024: Real Madrid–Borussia Dortmund 2-0