A bevezetőből nem derült ki, melyik országról van szó, itt az idő, hogy fellebbentsük a fátylat: a Feröer-szigetekről és erről a sport szempontjából különös és hányatott sorsú nemzetről szól a most következő történet. Mindezt nem a hajánál fogva rántottuk elő, s nem is öncélúan. A gondolatmag akkor szökkent szárba, amikor a júniusban, Lengyelországban rendezett junior férfi-kézilabdavilágbajnokságon a feröeri csapat a harmadik helyen végzett, s hajszálra volt attól, hogy döntőt játszhasson. Óli Mittún személyében feröeri játékos lett a vb gólkirálya és legjobb kézilabdázója (MVP). Feröernek ez a junior vb-bronz csodás eredmény, s egyben azt is jelzi, hogy a közeli jövőben a már most sem gyenge felnőtt férfi-kézilabdaválogatottjuk tovább erősödhet. Ha a fejlődésük ilyen ütemben folytatódik tovább, akkor akár a 2028-as, akár a 2032-es nyári olimpiára is kvalifikálhatják magukat.
Fotó: FABRICE COFFRINI / AFP
Feröer-szigetek: fociban igen, kézilabdában nem
Ám jelen állás szerint hiába tennék ezt meg, az olimpián nem indulhatnának el. Miért? Mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a Feröer-szigeteket nem tekinti teljes jogú, önálló tagországnak. Akkor minek tekinti? Dánia részének. A Feröer-szigetek hivatalos állami státusa a következő: máig (1380 óta) a Dán Királysághoz tartoznak, s bár 1948 óta széleskörű autonómiát élveznek, de mindezt a Dán Királyságon belül teszik meg. Önálló zászlójuk, saját parlamentjük van, Dániával ellentétben nem tagjai az Európai Uniónak. Ez pedig a NOB szempontjából elfogadhatatlan:
a világ legjelentősebb és legnagyobb befolyású sportszervezete még mindig ott tart, hogyha egy feröeri sportoló indulni szeretne az olimpián, akkor ezt megteheti a dán csapat színeiben vagy sehogy.
Miközben a FIFA és az UEFA régen elismerte már a szigetországot, így a feröeri labdarúgó-válogatott 1990 óta saját nevén, saját zászlója alatt vehet részt a labdarúgás versenyrendszerében. Felnőtt szinten még soha nem jutottak ki nagy tornára, de az utánpótlás-válogatottjuk már részt vett korosztályos Európa-bajnokság döntőjében.
De térjünk most vissza a kézilabdához, hiszen ott az IHF és az EHF is hasonlóan gondolkodik, mint a FIFA és az UEFA. Azaz a kézilabda-világversenyeken Feröer önállóan indulhat. Máig nehezen felejthető, hogy a 2024-es németországi Európa-bajnokságon döntetlent játszottak a norvégokkal.
Az is elképesztő volt, hogy erre az eseményre Feröerről több mint ötezer szurkoló utazott el, azaz az ország lakosságának csaknem tíz százaléka drukkolt Németországban Feröernek.
A világ ekkor fedezte fel, milyen magas szintű szakmai munka zajlik évek óta a férfi kézilabdázóknál a Juh-szigeteken (ez Feröer nevének a jelentése.) Arról nem is beszélve, hogy az IHF volt az első olyan nemzetközi sportszervezet, amely megadta az engedélyt a feröeri csapatoknak arra, hogy a világ és akkor még Európa kézilabdázásába bekapcsolódjanak. Ez sem ma történt, a döntés 1974-ben született meg. A feröeri kézilabdacsapatok azóta vehetnek részt önállónan a sportág nemzetközi eseményein.
A NOB félrenéz és nem tesz semmit
1980-ban a feröeri úszó, Jón Hestoy az ország első olyan sportolója lett, aki a dán úszóbajnokságon (hiszen csak ott indulhatott el, mivel a FINA nem ismerte el országát) bajnoki címet nyert. Ez a győzelem kellett ahhoz, hogy nem sokkal később a FINA megadja az engedélyt, így Hestoy az 1982-es Ecuadorban rendezett világbajnokságon már feröeri színekben indulhatott.
A NOB egyszerűen nem hajlandó tudomást venni arról, hogy a feröeri sport a dán sporttól teljesen függetlenül és önállóan működik, épül és fejlődik.
A megcsontosodott gondolkodású NOB-szabályok még mindig ott tartanak, hogy egy olyan ország, mint a Feröer-szigetek nem jelenhet meg önállóan egy olimpián.
Ami azért is elképesztő, mert vannak a világon olyan országok, amelyeknek politikai státusa magyon hasonló Feröerhez. Ilyen például az Óceániában fekvő Guam, amely jelenleg az Egyesült Államok külbirtoka. Mégis ott lehetnek saját zászlajuk alatt az olimpián. Akárcsak a Brit Virgin-szigetek sportolói.
„A sportolók állnak az olimpiai mozgalom középpontjában.” Így szól a NOB egyik hangzatos jelmondata. A feröeri sportolók szemével nézve ez nem több egy üres lózugnál. Azt kevesen tudják, hogy a feröeri sportvezetők már lassan hatvan éve küzdenek azért, hogy az ország sportolói ott lehessenek az olimpiai játékokon. Mindhiába. Pedig már 1989-ben ott szerepeltek azon a listán, amelyet azzal a céllal terjesztettek a NOB elé, hogy a bizottság adja meg az engedélyt az önálló olimpiai szerepléshez. Miközben a NOB sorra ismert el új országokat (1976 és 1985 között 25 új ország lett a NOB tagja), Feröer mindig hoppon maradt. S ez a helyzet most is, 2025-ben.
Mindez óriási csalódást okozott az országban, ahol a helyi sportvezetők egy ideig letettek arról, hogy további nyomás alatt tartsák a NOB-ot.
2008-ig egyetlen feröeri sportoló sem vett részt az olimpiai játékokon. Még dán színekben sem.
A jég a 2008-as pekingi olimpián tört meg, ahol az evezős és feröeri születésű Katrin Olsen dán színekben versenyezhetett. Ugyanebben az időben a sport horizontján felbukkant egy másik feröeri: az úszó Pál Joensen, aki éppen a 2010-ben, Budapesten rendezett Európa-bajnokságon szerzett ezüstérmet az 1500 méteres gyorsúszásban. Ez az eredmény minden idők legnagyobb feröeri sportsikere volt. Ám ez sem hatotta meg a NOB illetékeseit, így ő is dán színekben indulhatott el a 2012-es londoni olimpián. A The Independent című lap újságírói meg is kérdezték, mi a véleménye erről. Így válaszolt:
Az emberek folyton odajöttek hozzám, és azt kérdezték: Miért hordasz dán ruhákat? Annyira furcsa egy olyan országot képviselni, ahol még soha nem éltem, egy olyan országot, Dániát, amellyel egyáltalán nem tudok azonosulni.
Fotó: DAMIEN MEYER / AFP
Sokak meglepetésére Pál Joensen sem a 2012-es, sem a 2016-os olimpián nem szerepelt a tudásához méltóan. A sportoló és edzője azzal érvelt, hogy a dán válogatottért való versenyzés kihatott a mentális állapotára, és ezáltal a medencében nyújtott teljesítményére is. „Nem arra teremtettek, hogy a dán zászlóért ússzak” – mondta keserűen a ferörei sportoló.
Dánia aligha fog ebben az ügyben segíteni
Feröer sportolóinak rendezetlen jogi státusa, a NOB érthetetlen ragaszkodása egy mára teljesen elavult szabályhoz most azért került újra középpontba, mert a kis ország férfi-kézilabdaválogatottja egyre erősebb, s lassan eljutunk oda, hogy sikerrel küzdhetne egy olimpiai kvalifikációs tornán. Hogy a helyzet még abszurdabb legyen: ebben a küzdelemben az egyik legnagyobb ellenfele az anyaország, azaz a dán férfi-kézilabdaválogatott lehet. Márpedig ha Feröer férfikézilabdában kijutna egy olimpiára, akkor a jelenlegi szabályozások miatt nem indulhatna ott el. Illetve már az olimpiai selejtezőn sem.
Csak arra lenne lehetőség, hogy a Dán Kézilabdaszövetség egy-egy feröeri játékost meghívjon a dán válogatottba.
Erre azonban vajmi kevés az esély. Nemcsak azért, mert a dánok most tényleg uralják a sportág férfi szakágát, hanem azért is, mert hülyék lennének egy-egy dán játékos kárára egy-egy feröerit behívni.
A NOB – annak ellenére, hogy állítása szerint és a hangzatos szólamok szintjén a sportolókat helyezi előtérbe – a politikai megfontolásokat az egyéni identitások elé helyezi. A feröeri sportolók képtelen helyzete, az, hogy egy-egy olimpián még mindig nem versenyezhetnek saját zászlójuk alatt, tökéletesen világítja meg ennek a helyzetnek a képtelenségét és abszurditását.
