A Plzen fél a Fraditól

A magyar bajnok Ferencváros csütörtökön 21 órától a Viktoria Plzen csapatát fogadja az Európa-liga alapszakaszának első fordulójában a Groupama Arénában. A két csapat jól ismeri egymást, hiszen februárban már találkoztak egymással az Európa-liga playoff-körében, akkor a párharc végén a csehek örülhettek.

2025. 09. 24. 21:00
Miroslav Koubek, a FC Viktoria Plzen vezetőedzője szerint mindkét csapat ponttal, pontokkal akar kezdeni. Forrás: GIUSEPPE MAFFIA/NurPhoto
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A csehek tartanak a Ferencvárostól

A játékosok részéről Matej Vydra azt mondta, ő személy szerint nem örült a Ferencvárosnak, mert túl friss az emlék a februári vereségről, ugyanakkor hozzátette, annál nemcsak jobb teljesítmény akarnak nyújtani, hanem jobb eredményt is szeretnének elérni.

Jó hangulatú meccs volt. Reméljük, csütörtökön is az lesz 

– zárta szavait a 33 éves támadó.

A Ferencváros-Viktoria Plzen mérkőzés - amelynek játékvezetője a holland Sander van der Eijk lesz - 21 órakor kezdődik a Groupama Arénában és az M4 Sport, a Nemzeti Sportrádió, valamint a Kossuth Rádió is élőben közvetíti.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.