
Olaszország legjobb góllövője a szegedi tehetség
Leinweber kijelentette, hogy azért igazolt ebbe a csapatba, mert reménykedett abban, hogy erősek lesznek, és a legnagyobb csapatokkal is felvehetik a harcot. A jelenleg harmadik pozíciót elfoglaló Savona eddig két vereséget szenvedett el a bajnokságban: az első helyezett Pro Recco és a második Brescia ellen. Az Európa-kupa sorozatában négyből négy meccset nyertek Leinweberék. — Elégedett vagyok a csapat teljesítményével – fűzte hozzá az eredménysorhoz, majd rátért saját teljesítményének elemzésére:
Az volt a célom, hogy ilyen teljesítményt nyújtsak. Azért jöttem ide, hogy fejlődjek, hogy megmutassam, ilyen szinten is képes vagyok nagyon jól játszani. Úgy gondolom, húzóembere vagyok a csapatomnak, a statisztikák is ezt mutatják. Az a célom, hogy ezt így folytassam, vagy még jobban.
Nemcsak Olaszországban, de Magyarországon is elég jónak látták az eddigi teljesítményét, ugyanis ez elegendő volt egy meghívóhoz, amely az Európa-bajnokságra készülő válogatott összetartására szólt.
Leinweber Olivér 43 találatot szerzett már az olasz ligában, amivel vezeti a góllövőlistát.
Legutóbb a Napoli ellen játszott, és nyert 15-11-re a Savona. A magyar játékos háromszor volt eredményes.
Leinweber Olivér szeretné megmutatni, helye van a válogatottban
A magyar férfi vízilabda-válogatott november 24-én és 25-én tartott összetartást Olivérnek így lehetősége adódott, hogy hazatérjen, erre ugyanis korábban még nem volt példa, mióta kiköltözött. Ennek oka a rendkívül sűrű versenynaptár. – Nagyon élveztem, jó volt találkozni a családommal, meglátogattam mindenkit, haza tudtam menni Szegedre is. Lementem az uszodába is egy-két órára, ott a volt edzőimmel és csapattársaimmal beszélgettem egy jót – mesélte, majd rátért a válogatott meghívóra:
Nagyon örülök, mert ez volt a cél, ezért edzettem. Meg szeretném mutatni, hogy nekem itt van a helyem, és kiérdemelni, hogy bekerüljek az Eb-re készülő keretbe, esetleg akár az Eb-re utazzak. Én úgy gondolom, hogy jó úton haladok, és ezt meg is valósíthatom.
– hangsúlyozta Leinweber Olivér. A Savona játékosa szerint a két nap, amelyet a válogatottal töltött, jól sikerült. Játszottak a Fradival, úszótesztjük volt, taktikai edzést tartottak. – Odateszem magam, illetve a legjobbamat nyújtom, és majd meglátjuk, hogy ez elég lesz-e – tette hozzá reménykedve.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!