Csütörtök este két régi ismerős méri össze ismét erejét az Európa-liga alapszakaszában: a Ferencváros és a Plzen február után ismét összecsap a második legrangosabb európai kupasorozatban. A csehek már meg is érkeztek Budapestre, és megtartották az ilyenkor szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatójukat, ahol kiderült, hogy a Viktoria Plzen – a Fradihoz hasonlóan – is jó rajtban reménykedik az Európa-ligában.

– Vannak változások mindkét csapatban, de persze az megkönnyíti valamelyest a felkészülést, hogy jó néhány ismerős játékos is lesz a riválisnál. Amiben mindenképpen más lesz a mostani összecsapás, hogy nem lesz visszavágó, azaz nincs javítási lehetőség, márpedig mindkét együttes biztosan ponttal, pontokkal akar kezdeni – jelentette ki Miroslav Koubek, a csehek vezetőedzője.
A 74 éves tréner kiemelte, minden tapasztalat hasznos az idegenbeli találkozók esetében, így az is, hogy jól ismerik a környezetet, de ettől még a Ferencváros ugyanolyan nehéz ellenfél lesz. Az MTI érdeklődésére úgy válaszolt, hogy a magyar bajnokcsapatnál hét hónap alatt végbement változások alapján még nehezebb meccsre számít, mint amilyen februárban a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett párharc két felvonása volt, amikor is a Groupama Arénában 1-0-s, míg a csehországi visszavágón 3-0-s hazai siker született.
Koubek nem kívánt távlati célt megfogalmazni az Európa-ligával kapcsolatban, mint mondta, már a főtáblára jutást is sikernek tartja. A Viktoria Plzen az előző idényben a Ferencváros kiejtése után a nyolcaddöntőben búcsúzott.