Arra a felvetésre, hogy szerencséje sem volt a csapatnak a tornán – legyen szó játékvezetői döntésekről vagy egy ide-oda pattanó labdáról –, határozott választ adott a csapatkapitány.
– Szerencséd akkor van, ha azt kikaparod magadnak – válaszolta Sipos Adrián.
Inkább úgy látom, hogy bizonyos helyzetekben hiányzott az önbizalom és a rutin. Emiatt néha nehezebb volt rotálni a csapatot, és nem mindig, vagy csak későn jöttek azok az extra teljesítmények, amelyekkel a nehezebb periódusokon magabiztosan át lehetett volna lendülni.

Védekezésben megvolt, támadásban hiányzott a rutin
Többször volt érezhető – elsősorban támadásban –, hogy a csapat kapkodva, fejetlenül rohan előre. Ez különösen a szlovénok elleni mérkőzésen csúcsosodott ki, amikor több ígéretes helyzet is a sietség miatt maradt ki. Ezekben a szituációkban hiányzott leginkább Bánhidi Bence, aki rutinjával és tapasztalatával azt a pluszt tudja adni támadásban, amit védekezésben Sipos Adrián vagy Ligetvári Patrik képvisel.
Bence köré vannak felépítve a támadásaink, és utólag visszanézve nem egy olyan meccs vagy pillanat volt ezen az Eb-n, ahol a rutinja és a higgadtsága hiányzott. Ez úgy is igaz, hogy Rosta Miklós kiválóan pótolta játékban és megoldotta a beálló posztot, de ezen a szinten hatvan percet játszani ott bent, a darálóban, óriási teher.
Bence ráadásul világklasszis játékos, és nemcsak a pályán, hanem azon kívül is rengeteget ad a jelenléte. Természetesen a csapatkapitányi poszt is az övé, és az övé lesz a jövőben is, ahol még több segítséget tud adni a fiataloknak.

Sok tanulsággal járt az Európa-bajnokság
A csalódást keltő, a hivatalosan meghatározott céltól kevéssel, a remélttől pedig jelentősen elmaradó Európa-bajnoki szereplés ellenére akad kapaszkodó a jövőt illetően, akár csapatszinten, akár egyénileg vizsgáljuk a játékosokat. Sipos Adrián egyéni teljesítményére nem lehet panasz, az elődöntők előtt a torna legjobban blokkoló játékosainak listáját vezeti a hét meccsen hozott tizenkét blokkjával. Nem véletlen, hogy Imre Bence mellett ő is ott szerepel a torna All Star csapatába posztonként szavazható játékosok között. A két magyar játékosra ide kattintva szavazhat is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!