Az amerikai polgárháború után járunk öt évvel, Jefferson Kyle Kidd (Tom Hanks) veteránként igyekszik tisztességes munkából megélni. Texas állam városait járja és a regionális újságokból olvassa fel a híreket a helyieknek. Egy nap találkozik egy indiánok közt élő, német származású kislánnyal, Johannával (Helena Zengel) aki magára maradt a pusztaságban. Hősünk eltervezi, hogy otthont talál az árvának.

Fotó: YouTube
Hiába Greengrass és Hanks neve, ez a történet messziről szaglik a sablonoktól, ráadásul a valószerűtlen páros, ilyen-olyan okokból átvág a vadnyugaton felállás sem túl egyedi, elég csak A félszemű-re, A kelletlen útitárs-ra vagy a Slow West-re gondolni. A különbség annyi, hogy bár A kapitány küldetése is megvillantja a vadnyugat sötét oldalát, alapjáraton a westernekről nem a felemelő, kedves darabok jutnak eszünkbe. Greengrass alkotása ellenben minden ízében az, mely egyszerre válik előnyévé és hátrányává.
Hanks kvázi önmagát játssza, noha azt kifogástalanul. ő a sokat látott, megfontolt kisember, aki nem fél nagy döntéseket hozni, s képes életeket megváltoztatni a karizmájával.
Ettől válik feddhetetlen jellemű kősziklává, amolyan mindenki apukája karakterré.
A cselekmény a bevett formulát követi, megismerjük Kidd kapitányt, majd a nomád körülmények közt élő kislányt. Kettejük kapcsolata döcögősen indul, nem csak a kommunikációs nehézségek miatt, hanem a tanácstalanság okán is. A cél adott, el kell jutni az árva még élő rokonaihoz. A vadnyugat persze nem ok nélkül viseli a vad előtagot. Párosunk lépten-nyomon belebotlik valakibe, legyen az jó, vagy ártó szándékú ember. Ezek a szegmensek kissé repetitív hatást keltenek, noha tény, hogy a lassabb történetvezetés ellenére mindig történik valami a filmben. A hangos felolvasások, a nyelvtanulás, a feszült macska-egér harc az útonállókkal mind tartogatnak remek pillanatokat.
A gond csak az, hogy Greengrass mindenbe csak belekóstol, de semmibe nem áll bele ténylegesen. Az Erath városában tartott beszédben, vagy Kidd személyes tragédiájában is több volt annál a kissé felszínes körítésnél, amit kaptunk. A befejezés szintén kikövetkeztethető, a giccstől sem áll messze, de kár lenne tagadni, hogy jól eső érzés nézni az utolsó jelenetsort, így teljes mértékben megbocsájtható a szentimentálisabb stílus.
Ezek alapján okkal feltételezhető, hogy A kapitány küldetése gyenge darab, de ez egyáltalán nincs így.