Elment az elektronikus zene virtuóza, Klaus Schulze

Elhunyt Klaus Schulze, az elektronikus zene egyik úttörője. A német zenész, szintetizátoros, aki szólópályafutása előtt a Tangerine Dream és az Ash Ra Tempel tagja volt, 74 évesen halt meg kedden.

Az elektronikus zene egyik legnagyobb hatású, egyik legfontosabb zeneszerzője volt, kivételes művész

– idézte Frank Uhlét, Schulze kiadója, az SVP ügyvezető igazgatóját a The Guardian online kiadása.

Klaus Schulze sok tekintetben volt úttörő: epikus elektronikus hangképei az ambient és a new age zene alapvetéseinek számítanak, szekvenszerszólamaiban kifejezett ritmusérzéke utat mutatott a techno, a trance és más tánczenei műfajok számára.

Berlinben született 1947-ben, különböző hangszereken számos helyi zenekarban játszott. Az Edgar Froese által vezetett Tangerine Dreambe dobosnak vették be, a legendás zenekar első albumán, az 1970-ben megjelent Electronic Meditation-ön játszott, de 1970-ben kilépett és megalakította az Ash Ra Tempelt a gitáros Manuel Gottshinggal és a basszusgitáros Hartmut Enkével. Ez az együttműködés is csak egy lemezt (egy 1971-es cím nélküli anyagot) eredményezett, mert Schulze a szólópályát választotta, bár a hetvenes-nyolcvanas években időről időre újra feltűnt az Ash Ra Tempelben.

Első szólólemeze az 1972-ben kiadott Irrlicht volt, egy négyrészes mű, amelyben Schulze összetört orgonát, zenekari felvételeket és egy erősítőt manipulálva alakított ki hangzást. Következő albumán, a Cyborg-on kezdett szintetizátorokat használni, az évek során mintegy ötven lemezt készített, köztük koncert- és filmes anyagokat.

Egyik legfontosabb munkája a Timewind (1975), amelyen korai szekvenszert használva alkotott meg hipnotikus ismétlődő mintákat. Frank Herbert sci-fi regénye, a Dűne számos fontos lemezét inspirálta, ezek közé tartozik az 1979-es Dune, de közreműködött a Dűne tavalyi remake-jének filmzenéjében is, amelyért Denis Villeneuve Oscar-díjat kapott. Schulze utolsó albumát, a júniusban megjelenő Deus Arrakist szintén a Dűne ihlette.

Producerként dolgozott Lisa Gerrarddal, a Dead Can Dance énekesnőjével, valamint az Alphaville-lel is. Pete Namlookkal közösen tizenegy lemezből álló szériát készített a Moog szintetizátor jegyében, Dark Side of the Moog címmel. A hetvenes évek közepén a Go elnevezésű supergrouppal (benne Stomu Yamashtával, Steve Winwooddal, Al Di Meolával és Michael Shrieve-vel) két anyagot vett fel.

Borítókép: Klaus Schulze 1977-ben (Forrás: YouTube/Boropolis)