Kétszer is elolvastam Lánczi András válaszát arra a kérdésre, amelyet a Magyar Idők riporterétől kapott az állítólagos Fidesz-korrupcióról. „Vajon korrupció volt az 1948 utáni kommunista államosítás vagy az 1989 utáni rendszerváltás privatizációja? – kérdez vissza a Századvég Alapítvány kuratóriumának elnöke, majd így folytatja. – Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája – itt izgatottan megtörölgettem a szemüvegemet. – Ezen azt értem, hogy olyan célokat tűzött ki a kormány, mint a hazai vállalkozói réteg kialakítása, az erős Magyarország pilléreinek a kiépítése vidéken vagy az iparban. Például minden külföldit, aki termelő beruházást valósít meg, tárt karokkal várunk. Erre mondják azt, hogy »de hát ez maga a korrupció!«. Ez politikai nézőpont, itt valójában a korrupció szó mitikussá tételéről van szó.”
Hogy a döbbenet vagy a megvilágosodás volt-e erősebb bennem e válasz nyomán, nem tudom. De aznap már nem kezdtem más, fajsúlyos olvasmányba, ülepedjen kicsit ez a néhány mondat. Helyette Juhász Péter színes Fabebook-beszámolóján nevetgéltem, amelyben az Együtt-politikus arról ír, hogy megsemmisült a Rogán Antal ellen szánt egyik „bizonyíték”. Az a CD, ami az utóbbi években a belvárosban eladott 800 ingatlan listáját tartalmazta, és amelyből szerinte kiderülne, miket adtak el és mennyiért Rogán polgármestersége idején alvilági alakoknak. Holott, írja Juhász, ha meglenne, abból kiderülhetne, hogy Rogán miféle bűnözőkkel üzletelt. Jópofa sztori, bár Lánczi „korrupció-pillérépítés” elméletét nem a kendermagos bulvárpolitikusnak kellene megerősíteni. Sajnos úgy néz ki, megáll az magában is.
